A kutyások és az együttérzés – Marc Bekoff írása
Együttérzés – Marc Bekoff gondolatai az állatok és az emberek viszonyáról
Az állatokkal való kapcsolatunk nehézségekkel teli, bonyolult, nyomasztó, furcsa, ellentmondásos, kétértelmű és viszonylagos…
Már sokat megtudtunk az állatok életéről és akaratáról – talán többet is, mint hinnénk. Az állatok élete nem titkos, rejtett és főleg nem privát többé. Tudjuk, hogy az állatok mély érzésekre képesek, fontos számukra, hogy mi történik velük. Ha valaki azt mondja, nem tudja, hogy a kutyáknak vannak-e érzelmeik, hogy éreznek-e fájdalmat, örömet vagy gyászt, csak annyit mondhatok, „örülök, hogy nem vagyok a kutyájuk!”. Ha valaki azt mondja, szereti az állatokat, majd bántja vagy megöli őket, csak annyit mondhatok, „örülök, hogy engem nem szeretnek!”.
Azt hiszem, a legjobb módja annak, hogy a világunkat együttérzőbbé varázsoljuk – úgymond növeljük az „együttérzés lábnyomunkat”, az lenne, ha észrevennénk az állatokat. Vegyük észre őket! Azaz, ismerjük fel, hogy az állatok értelemmel és érzelmekkel rendelkező lények. Észre kell vennünk őket úgy is, mint a gondozóik. Ebben az ember-vezérelte világban a mi érdekeink miatt folyamatosan háttérbe szorulnak az ő érdekeik. A kutyákat könnyen észrevesszük, és ez a közeli viszony már egy lépés előre.
Elengedhetetlen lenne, hogy a különböző szakterületekben jártas emberek megosszák egymással a tapasztalataikat az állatokról, és az így megszerzett tudást az állatok életének – és ezzel együtt a saját életünknek – a jobbítására fordítanánk. Miért ne beszélhetnénk erről a kutyafuttatóban?
Fontos lenne, hogy megtaláljuk a módját, hogy a természettudományok és a humán, illetve nem tudományos területek – beleértve az állatvédelmet, a környezetvédelmet, a környezetvédelmi aktivizmust egyéni és az egész ökoszisztémára kiterjedő szinten – hogyan tanulhatnának egymástól. Megfigyeljük, csodáljuk, megesszük, viseljük, használjuk az állatokat. Írunk róluk, lefestjük őket, kísérletezünk rajtuk és hozzuk-visszük őket. Döntéseket hozunk róluk és helyettük, képviseljük az érdekeiket számos fronton, mégis, gyakran elfeledkezünk róla, kik is ők valójában és vajon mit akarnak?
Át is verjük az állatokat.
El tudom képzelni a jegesmedvét, amint a bocsával át akar úszni az egyik jégtömbről a másikra, hogy azt kérdi: „De hová tűnt a jég?”. Évekig itt volt, és egyszer csak eltűnt a globális felmelegedés miatt. Míg globális erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy megvédjük az állatokat a kizsákmányolástól, a másik oldalon ellehetetlenítjük a túlélésüket. Amit eddig tettünk, nem működik! Az állatjólét nem elég jó.
A kifogások, hogy a „tudomány nevében” vagy „bármi nevében” teszem, amelyekkel az állatok kizsákmányolását igazoljuk magunk felé, talmiak. Általában csak annyit jelentenek, hogy az emberi faj nevében, érdekében teszünk valamit. Nagyon arrogánsak és énközpontúak vagyunk.
A jelenlegi törvények olyan bánásmódot engednek meg a földön, vízen, levegőben élő állatok felé, amely szégyenbe hozza az emberi fajt.
A törvény szemében az állatok egyszerű használati tárgyak, akikkel úgy bánhatunk, mint egy hátizsákkal, kanapéval vagy biciklivel. Ha belenézünk az állatok szemébe, magunk is láthatjuk, hogy ők nem ezt akarják. Nekik is megvan a saját nézőpontjuk.
Ami sok az sok. Mindannyiunknak békében és kegyelemben kell együtt élnünk, és mindannyiunk számára az lenne a legjobb, ha mindent a lehető legnagyobb együttérzéssel tennénk meg ennek érdekében. Az állatok iránti együttérzés vezet az emberek közötti együttérzés felé. Albert Schweitzer írta:
„Amíg minden élőlényre ki nem terjeszti az együttérzését, addig az ember maga sem fog békére lelni”.
Te, én, és mindannyian változtathatunk.
Minden élőlény számára változást hozhatunk, ha teret adunk az életünkben az együttérzésnek, az empátiának, a tiszteletnek, a tartásnak, a spiritualitásnak, a békének és a szeretetnek. Arra koncentráljunk, hogy mit tehetünk, és nem arra, hogy mire nem vagyunk képesek, vagy mit rontottunk el a múltban. Javíthatatlan álmodozó vagyok, aki rendíthetetlenül bízik a jövőben, és abban, hogy bármire képesek vagyunk, ha összedugjuk a fejünket és a szívünket, és együtt dolgozunk a közös célokért.
Észre kell vennünk az állatokat, ahogy észre kell vennünk a földet, a vizet és a levegőt is. A lelkünk mélyén kell éreznünk. Mindig lehetünk még együttérzőbbek. Az állatok arra kérnek minket, hogy bánjunk velük jobban, hagyjuk őket békén – és most kell meghallgatnunk őket! Az idő nem a mi oldalunkon dolgozik, de szerencsére még megtehetjük, ami tőlünk telik. Az állatok és a jövő generációi hálásak lesznek, ha hozzálátunk. Soha ne mondd, hogy soha, és engedd, hogy a kutyád vezessen az úton!
