Saját KB bal
Saját KB jobb
szaporítók elleni harc

Szuper kutyás programokkal várnak a VII. Örökbefogadott Állatok Napján

A szaporítók elleni harcnak szentelték a szervezők az idei, VII. Örökbefogadott Állatok Napját, ahol nemcsak hasznos tudnivalókkal, hanem élményekkel is gazdagodhatnak a résztvevők. A rendezvényre szeretettel várják az érdeklődőket szeptember 14-én, szombaton, 10.00 és 15.15 óra között a Népligetben, a Planetárium mögötti területen. Az Illatos úti ebtelepet támogató Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) szervezésében, a Kőbányai Önkormányzat támogatásával megvalósuló, izgalmas bemutatókkal is kecsegtető rendezvény célja, hogy az örökbefogadás ösztönzésén kívül bővebb ismeretekkel lásson el a helyes állattartással kapcsolatban is.

A szervezők az örökbefogadott állatokon és gazdijaikon kívül várnak minden kutya- és macskatartót, valamint azon állatbarátokat is, akik még csak fontolgatják négylábú házi kedvenc beszerzését. Lesz kutya—gazdi szépség- és kutyabehívó verseny, a kutyanevelésben segítséget jelentő, új módszereket felvonultató érdekes bemutatók, óriás méretű kutyás ki mit tud társasjáték, örökbefogadott állatok közös fotózása és kutyahűségeskü, kutya-gazdi fotózás, örökbefogadási tanácsadás, valamint a legkülönfélébb szakemberek, akik egész nap várnak az akár egyénre szabott tanácsaikkal. Emellett egy új ügyességi versennyel is készülnek a szervezők, az ebolimpiával, amelyre „hatballábas” kutya-gazdi párosok is bátran jelentkezhetnek. A résztvevők találkozhatnak Nózival, a nyugdíjas kábítószer-keresővel, Mandyvel, a veterán robbanószer-keresővel, valamint a Jóban Rosszban színésznőjével, Bugár Annával, aki nemcsak gazdiként érkezik, hanem a kutya-gazdi szépségverseny egyik zsűritagjaként is.

A mókás programok mellett azonban idén két fontos küldetése is van a szervezőknek: az egyik, hogy egy szakmai beszélgetés, egy fotókiállítás, kiadványok és oktató játékok, valamit szakmai partnerek, civil társszervezetek segítségével átadják mindazt, amit jó, ha tudunk a szaporítók állatkínzó és illegális tevékenységével kapcsolatban, akár kutyavásárlás előtt állunk, akár lelkes állatbarátok, segíteni akarók vagyunk.

Szaporítók elleni harc

A szaporítók elleni harc egyik legfontosabb lépése, hogy megértessük mindenkivel, miért nem szabad szaporítótól kutyát vásárolni” – hívja fel a figyelmet a téma fontosságára Dódity Gabriella, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) Állategészségügyi Szolgálatának Illatos úti telepét segítő Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) kuratóriumi tagja. „A szaporítók a jogszabályokat nem tartják be, tudás és megfelelő engedélyek hiányában pároztatják az egyedeket, kizárólag a minél nagyobb anyagi előnyt szem előtt tartva „állítják elő” a kutyakölyköket.”

A szukákat a lehető legtöbb egyed érdekében minden tüzeléskor pároztatják, kizsigerelve ezzel a testüket. Amikor a szervezetük már nem bírja a terhelést, legyengül, megbetegszik, és már nem hoz hasznot, sokszor kivégzik, vagy utcára dobják, sorsára hagyják. Rengeteg hasonló sorsú kutya kerül a gyepmesteri telepekre vagy a civil szervezetekhez. Az állatokat a lehető legkisebb helyen, szűk ketrecekben, pincékben, sötét zugokban, bezárt ládákban tartják. A kölyköket a törvényben is előírt 8 hetes kor előtt elválasztják anyjuktól, sok esetben visszafordíthatatlan kárt okozva ezzel. Az így „előállított” kiskutyák szinte kivétel nélkül betegek, egészségtelenek, és lelkileg sincsenek rendben.

Gazdira váró kutyák

Nagyon fontos, hogy aki úgy véli, hogy szaporítóval áll szemben, az azonnal értesítse a hatóságokat, a település jegyzőjét vagy a rendőrséget” – tette hozzá Dódity Gabriella.

Az alapítvány másik fontos küldetése a VII. Örökbefogadott Állatok Napján, hogy gazdit találjon az ország gyepmesteri telepeinek történetében első, az Állategészségügyi Szolgálat Illatos úti telepén rehabilitált hat kutyának: Zsöminek, Roninak, Misának, Malinak, Tökinek és Frodónak. Ötükkel – bár csak rövid ideig – személyesen is találkozhatsz a rendezvényen, és a partner kutyaiskolák (Népszigeti és Guru) őket rehabilitáló terapeutáival is beszélgethetsz. Az örökbefogadásukra pedig – alapos megfontolás és ismerkedés után – leghamarabb másnap, az Illatos úti telepen lesz lehetőséged, illetve más gazdira váró állatok is lesznek.

Az idei Örökbefogadott Állatok Napja a hetedik a sorban, de még mindig óriási szükség van rá – hívja fel a figyelmet Dódity, hozzátéve, hogy a magyar állattartói kultúra színvonalának elégtelenségéből fakadó problémák leginkább az Illatos úti telepen, illetve más gyepmesteri telepeken érezhetőek a legjobban. Évente kb. ezerötszáz állat kerül a fővárosi telepre, ezért többek között rövid távon az örökbefogadás segítésére, hosszú távon pedig a nevelésre van szükség. A rendezvény életre hívója hét évvel ezelőtt maga a FÖRI Állategészségügyi Szolgálata volt, amely fő szakmai partnerként ma is annak fókusza.

szaporítók elleni harc

A rendezvényen a házi kedvenccel együtt részt venni kívánók az állat oltási könyvét is hozzák magukkal! Minden program ingyenes.

Részletes program: dokta.hu, kobanya.hu

A rendezvény szervezője a Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány, szakmai partnere a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata, fő támogatója Kőbánya Önkormányzata.

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...