Saját KB bal
Saját KB jobb

Mako, a rendőrkutya – utánpótlás-nevelés Új-Zélandon

Most még esetlenül lépdel, pár hónap múlva viszont már határozott kiállású rendőrkutya lesz Tauranga - egyelőre cukorfalat - újonca.

Az utánpótlás-nevelés nagyon fontos Új-Zélandon is, ezért bár Mako még csak 8 hetes, máris az egység részének tekintik. A formális kiképzést 10-11 hónaposan kezdheti el – erről számolt be a www.nzherald.co.nz.

Mako rendőrkutyák leszármazottja, ezért kiképzői magasra teszik a lécet vele kapcsolatban. Élete első 8 hetét egy labrador-alomban töltötte 4 kiskutya mellett, akik körülbelül akkor születhettek, mint ő. Anyjuk befogadta és sajátjaként pátyolgatta az apróságot. Most 6,6 kg, és 19 éves gondozójával él, aki vállalta, hogy mindaddig gondját viseli, amíg a kutya eléri a kiképzésre alkalmas kort. Addig rengeteg helyre magával kell vinnie, többek között vele kell tartson, ha például ebédelni, vacsorázni megy, és akkor is, amikor a heti bevásárlást intézi a szupermarketben. Lényegében bármerre jár, hiszen fontos, hogy Makot minél több inger érje és éjszaka is magabiztosan közlekedjen.

Mi vár rá azután?

Minimum 18 hónapos, maximum 2 éves lesz, amikor a kiképzése véget ér, és alkalmassági vizsgát tehet. Nagy reményeket fűznek hozzá: ha minden jól megy, neki hála nyugdíjazhatják egy évek óta szolgálatban lévő társát. Gondozója szerint remekül kijön más kutyákkal, és egyelőre a rosszfiúk kergetése helyett a kövek rágcsálása az egyik kedvenc elfoglaltsága. 2,5 – 3 éves korára várhatóan a 40 kg-t is eléri majd.

Mako, a rendőrkutyák utánpótlás-nevelése Új-Zélandon Tauranta városának egyébként még 4 kiképzésre váró kiskutyája van, akikre nagyon számítanak majd a jövő bevetésein. Jelenleg 6,7,10 és 11 hetesek, és Makohoz hasonlóan átmeneti befogadónál élnek, és hamarosan belőlük is rendőrkutyák válnak.

 

Szerencsi Évi
(Kutyabarát.hu)

Forrás: www.nzherald.co.nz
Kép: Bay of Plenty & Taupo Police (Facebook)
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok