Saját KB bal
Saját KB jobb

Véletlenül elaltattak egy megfigyelés alatt álló kutyát

A www.theepochtimes.com cikke szerint összecserélhettek két kennelt, ezért történhetett meg, hogy elaltatták egy család kutyáját.

Az amerikai Varker család 16 hónapos, játékos ausztrál pásztorkutyája 10 napra menhelyre került, mert megharapott egy kiskorú családtagot, és az mivel oltási könyvét nem találták meg, az állatvédelmi szervezetek azt javasolják, tartsák karanténban.

Már nagyon hiányzott otthon a Blaze nevű eb, gazdái alig várták, hogy hazavihessék. A menhelyen azonban szörnyű hírt közöltek velük: egy véletlen csere miatt a kutyát elaltatták. Az ottani dolgozók a kennelek takarításáért felelős személyzetre mutogattak, és felajánlották a családnak, válasszanak másik négylábút a védenceik közül. Sőt, pár száz dollárt is adtak volna annak érdekében, hogy kárpótolják Varkeréket az őket ért veszteségért.

A család felháborodott az ajánlaton, hiszen szeretett kutyájukat sem egy másik eb, sem a pénz nem hozza vissza. Az eset miatt belső nyomozást indított az érintett Davidson megyei menhely, ugyanakkor hangsúlyozták, évente több ezer kutya kerül hozzájuk, és elenyésző azon ügyek száma, amikor hiba csúszik a gépezetbe.

 

Szerencsi Évi
(Kutyabarát.hu)

Forrás: www.thepoochtimes.com
Kép: Pixabay

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...