Saját KB bal
Saját KB jobb

Ismersz 3 millió felelős gazdijelöltet?

Ütős kampánnyal hívja fel a figyelmet a macskák ivartalanításának fontosságára a MAVED

Idén tavasszal is rengeteg kiscica fog megszületni, akik eleve halálra vannak ítélve. A kóbor vagy kijárós macskák kölykei közül sajnos sokan „baleset” eredményei. Közülük csak kevesen fognak gazdihoz kerülni. A legtöbben a felnőttkort sem érik meg, mert elkapnak valamilyen betegséget, amibe kínok között halnak bele. Netán már eleve betegen születnek meg, hiszen anyjuk is macska AIDS-ben (FIV) szenved. A kutyatámadást, gázolást, éhhalált, kihűlést és egyéb más veszélyeket ne is említsük. A kismacska ilyen körülmények között fogyóeszköz. Kellene 3 millió gazdijelölt, hogy ez megoldódjon.

Vagy éppen az kellene, hogy a mostani gazdik legyenek felelősebbek. Hiszen a macskák ivartalanításával a kiscica probléma megelőzhető. Nem kell oltatni, féreghajtatni és gondozni – majd felelős gazdihoz juttatni a kiscicákat, ha meg sem születnek. Erre a fontos üzenetre hívja fel a figyelmet a MAVED.

Az ivartalanítás az egyetlen humánus megoldás, ha nem akarjuk, hogy a kóbor, gazdátlan macskák száma tovább nőjön.

Akkor is, ha nem szeretnénk, hogy az olyan halálos fertőző betegségek, mint a macska AIDS legyengítsék és végül lassan megöljék a macskákat. Senkinek sem kívánható az a szenvedés, amit egy legyengült, magára hagyott macska átél. Ahogy az sem, amit egy elgázolt macska, amíg az utolsó perceiben küzd az életéért. Vagy a parvós kismacska, akinek rövidke élete csak fájdalom és szenvedés. A cicák nem fogyóeszközök!

Ma, Magyarországon több millió kóbor macska él. Ezen felül még további milliók tekinthetők kijáró macskának. Gondoljunk bele, hogy ha minden cica kedvére szaporodik, akkor micsoda számok születnek évente. És sajnos nem csak születnek, hanem meg is halnak. Mindeközben fájdalmaik vannak, szenvednek, fertőzéseket terjesztenek. Nem beszélve arról, hogy a világra jött kiscicák egy része „megmentésre kerül”. Ilyenkor egy önkéntes vagy állatvédő szervezet karolja fel a kis almot, gondoskodik a gyógykezeléséről és az oltásokról, az ivartalanításról, a gazdikeresésről. Persze nincs 3 millió felelős gazdijelölt, így a kiscica populáció jó része soha nem kerül családba, hanem az önkéntesnél, állatvédőnél marad.

Jó esetben. Van, hogy már betegek a cicák, és minden erőfeszítés ellenére csak a fájdalom marad utánuk. Ezt meg lehetne előzni. Ha a tavaszi „kiscica-szezon” előtt minden gazdi ivartalaníttatná kijárós macskáját, akkor több millió tragédiát előzhetnénk meg. 

Az állatvédők pedig koncentrálhatnának a kóbor populációk ellátására, és pár éven belül megoldódna itthon a probléma. Ugye, milyen jól hangzik? Csak felelősséget kellene vállalnunk a saját állatainkért. Nekünk, akiknek macskánk van.

Az ivartalanítás nem olcsó, de a születendő 5-6-7-8 kiscica felelős ellátása többe kerül. Több alapítvány és állatvédő szervezet szervez kedvezményes ivartalanítási akciót, illetve számos állatorvos vállalja a macskák olcsóbb ivartalanítását. Ne csak akkor forduljunk hozzájuk, ha már megvan a baj, és a kiscicák elhelyezésében kell segítség! Keressük a lehetőségeket! A közösségi médiában például az Ivartalanítás, akciók, kedvezmények csoportban találhatunk aktuális információt. A helyi állatvédő szervezeteket és állatorvosi rendelőket is érdemes megkeresni.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Kép:  Fotó: Pixabay: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/aranyos-fu-allatok-haziallatok-45170/;
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...