Saját KB bal
Saját KB jobb
youtube

Otthagyta a kutyáját a reptéren, mert nem adtak neki szállítóbokszot

Egy amerikai férfi kikötötte a reptér elé a kutyáját, mert elmondása szerint ott tudta meg, hogy szállítóboksz nélkül nem repülhet vele a kutyája.

Bizarr, elképesztő és hihetetlen kutyás történetekben az Egyesült Államokban sincs hiány. Bizonyára a személyzet sem hitt a szemének, amikor megtalálták a reptéren a kikötött kutyát. A történetről a helyi híradó is beszámolt, a férfi ellen pedig háziállat elhagyása miatt eljárást indítottak.

Nem tudta, hogy szállítóboksz szükséges a repüléshez

A 24 éves Charles Bigsen a Des Moines-i nemzetközi repülőtérről akart New Jersey-be repülni kutyájával, a mindössze 7 hónapos Stellával. Megvette a repülőjegyet magának és a kutyának is. A reptérre érkezve azonban azzal szembesült, hogy a kutya csak szállítóbokszban utazhat a repülőn. A férfi úgy gondolta, hogy miután fizetett a kutya szállításáért, a légitársaság fogja biztosítani számára a megfelelő kennelt. Nem tudta, hogy ez a gazdi dolga és felelőssége. Legalábbis ezt nyilatkozta a Daily Mail című újságnak. Természetesen felmerül a kérdés, hogy a repülőjegy vásárlása közben miért nem olvasta el figyelmesen a kutya szállítására vonatkozó előírásokat.

Nem akarta lekésni a gépet

Miután rájött, hogy a kutya nem fog tudni vele utazni, megpróbálta valahogy hazajuttatni. Megkérte az őket a reptérre szállító taxist, hogy jöjjön vissza a kutyáért és vigye haza. A taxis nemet mondott. A reptér személyzetét is megkérte, hogy vigyázzanak a kutyára az épületen belül, amíg érte nem jön valaki. Mivel egyik barátját sem érte el, fogta és kikötözte a bejárat elé. Abban bízott, hogy amíg a beszállás megtörténik, lesz elég ideje, hogy valakivel felvetesse a kutyát. Ezután pedig felszállt a gépére és elrepült New Jersey-be.

Állatmentők vették magukhoz

Stellát végül a repülőtér személyzete találta meg, akik értesítettek a helyi állatvédő szervezetet. Egy önkéntes azonnal elindult a rémült kutyáért, a reptér pedig bejelentést tett a rendőrségen. Miután Stellát biztonságba helyezték, napokig nem tudták elérni a gazdáját. A kutyáról az állatvédő szervezet gondoskodott és végül azt is sikerült elérniük, hogy a gazda lemondjon róla. Stella így már örökbe adható. A szervezet pedig nagy körültekintéssel keres neki egy új, felelős gazdát és otthont.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: onegreenplanet, youtube

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...