Saját KB bal
Saját KB jobb

Egyedülálló kutató zoológus képzés indul az Állatorvostudományi Egyetem

Jövő évtől európai szinten is egyedülálló, kutató zoológus képzést indít az Állatorvostudományi Egyetem.

Az öt éves, mesteroklevelet adó állami finanszírozású képzés angol nyelven indul 2023-ban. Az egyetem közleménye szerint olyan hallgatókat várnak a zoológus képzésre, akiket inspirál az egzotikus állatok világa, az emberi agy működése vagy éppen a vírusok természete.

A tudományos munkához szükséges feltételek biztosítva vannak, az egyetem 21. századi infrastruktúrájának és évszázados tudásbázisának köszönhetően. Az ötéves képzés multidiszciplináris rendszerű, elméleti és gyakorlati tananyaga kiterjed a társtudományokra is.

Nemzetközi karrierlehetőség

Az egyetem légkörét már most sok külföldi diák és oktató teszi nemzetközivé. Az angol nyelvű képzés során azonban olyan nemzetközi háló áll majd rendelkezésre a diákok számára, mely később akár nemzetközi karrier építésére is lehetőséget biztosíthat.  A kutató zoológus munkaerő ma már igen keresett az üzleti szférában. Jellemzően a gyógyszergyártásban, az egészségügyi fejlesztésekhez kapcsolódó labortechnikában, valamint az élelmiszerbiztonsággal összefüggő területeken.

A tananyagról és az oktatásról

Az egyetemen nyílt napján, 2022. december 7-én az érdeklődők részletesen megtudhatnak mindent az oktatott tárgyakról és a felvételi követelményekről is. Amit már most lehet tudni, hogy a hallgatók biológiai, kémiai és anatómiai ismereteket, állattant, parazitológiát, járványtant és egzotikus állatok gyógyászatát is fogják tanulni. Ezen kívül pedig olyan informatikai, statisztikai és üzleti ismereteket is szerezhetnek, melyek ma már elengedhetetlenek a modern kutatói munkához.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: MTI

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...