Saját KB bal
Saját KB jobb
unsplash

Elárvereznek 170 elefántot Namíbiában

Namíbiában 170 elefánt elárverezése mellett döntött az illetékes hatóság, mivel az elefántok növekvő száma egyre több veszélyt jelent a lakosok számára.

Az elefántok számos veszélynek vannak kitéve Namíbiában. Orvvadászok fenyegetik őket, természetes élőhelyük pedig folyamatosan csökken, ezért egyre többször kerülnek lakott területek, megművelt földek közelébe, élelem után kutatva. Emiatt egyre több a konfliktus az állatok és a földműves emberek között, akik sokszor erőszakos módszerekkel próbálják távolt tartani az elefántokat otthonaiktól, földjeiktől.

Árverésre kerülnek

Namíbia környezetvédelmi hivatala a napokban úgy döntött, hogy 170 nagy értékű elefántot áruba bocsátanak és egy árverés keretei között értékesítik őket. A döntést azzal indokolták, hogy egyre több elefánt leli halálát orvvadászok és egyéb emberi konfliktus miatt, ezért az egyetlen módja, hogy megmenekítsék az egyébként kihalás szélén álló faj egyedeit, ha eladják őket biztonságos helyre. Az árverésre elsősorban külföldi licitálókat várnak, akiknek a kiírás szerint szigorú feltételeknek kell megfelelniük. Igazolniuk kell, hogy az országukban életben lévő törvények engedélyezik az elefánt exportját és a megfelelő tartási körülményeket is be kell mutatniuk.

 A szabadság vége

Az így elárverezett elefántok nagy valószínűség szerint elveszítik szabadságukat. Arról egyelőre nem lehet tudni, hogy kik és milyen szándékkal fognak az elefántokra licitálni, de sejthető, hogy vagy állatkertekbe, állatparkokba vagy – ahol még engedélyezett – cirkuszokba, illetve más „produkciós” helyre kerülnek. Nem ez az első nagy szabású vadállat árverezés Namíbiában. Októberben 70 nőstény és 30 hím bivalyt adtak el a Waterberg-fennsík területéről, mert a legeltetési terület már nem volt elegendő a megnövekedett populáció számára. Nemzeti parkjaikból az évek alatt közel ezer vadállatot árvereztek már el, a legtöbbet 2019-ben. Ekkor ugyanis fojtogató aszály sújtotta a területet és több mint 500 bivaly élete került veszélybe. Az állatok külföldre adásával oldották meg a helyzetet, mely azóta úgy látszik, jól bevált szokássá vált.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: TheGuardian

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...