Saját KB bal
Saját KB jobb

11 változtatás, ami minden kutyás otthon működését megkönnyítheti

Nagyon fontos, hogy otthonunkban minden családtag jól érezze magát – ez azonban a négylábúak esetében kissé más feltételeket jelent. Érdemes úgy alakítani lakásunkat, hogy kutyáink kényelmét és otthonunk biztonságát egyszerre garantáljuk. A kutyások rengeteg jó ötlettel, bevált praktikával segíthetik egymást, most mi is mutatunk párat.

 

1. Stresszt csökkentő ajtók

Azok a gazdik ismerik igazán az átlátható ajtók, kerítések hátrányát, akiknek kedvence szorong az egyedülléttől. Ha a kutya a stressz jeleit mutatja, amikor látja, hogy elhagyjuk a házat, érdemes olyan ajtóra cserélni a bejáratot, amin nem lát keresztül. Az ajtóra szerelt redőny is megoldást jelenthet, de nem egy olyan állat mellett, aki felugrál, mert könnyen letépheti.

2. Hangszigetelt szoba

Furán hangzik? Pedig sokan alkalmazzák már. Nem csak a kevésbé kutyás szomszédokkal szemben jelent megoldást, ha kedvencünk kissé ugatós, de az ugatást magát is csökkenti, hiszen a kinti zajokat sem engedi be az ebhez. Tűzijáték, viharok esetén kincset érhet. Nem úgy kell elképzelni, hogy a lakás egészét hangszigeteltté tesszük, de egy kisebb helyiséget, akár egy mosókonyhát vagy kamrát mindenképp érdemes így átalakítani, mert menedéket nyújthat a stresszesebb állatoknak.

3. Kutyazuhany

Nemrég mutattuk be a lehetőségeket a kutyazuhany elhelyezésére, ami cseppet sem luxus kategória, hanem szinte minden kutyás családnak alapvető szükséglete lenne. Itthon még nem divat, de szinte mindenki a bőrén érzi égető szükségét. Kevesebb kosszal és idegeskedéssel jár, mint saját kádunkban csutakolni kutyáinkat.

4. Rámpák és kis lépcsők

Főleg a hát- és gerincbántalmakkal küzdő kutyáknak lehet megoldás, de a pusztán kisebb testű, rövid lábú állatok mozgását is megkönnyítheti. Ha kedvencünknek szabad a kanapéra vagy az ágyunkra feltelepedni, akkor segítsük ki őket egy akár otthon is összeállítható rámpával vagy mini lépcsővel. Az idős kutyáknál is csodákra képes, hogy meg tudják őrizni szabadságukat és önállóságukat a mozgás terén.

5. Kutyafelszerelés tároló szekrény és edények

Aki tart kutyát, tudja: a vele járó felszerelés, kiegészítők, játékok ugyanúgy képesek a fejére nőni, mintha gyermeket nevelne. Érdemes a lakáson belül kijelölni egy szekrénykét vagy kisebb tároló részt, ahol mindent együtt tudunk tartani. Természetesen a kutyának szánt gyógyszereket, vitaminokat, élősködő ellen használt szereket és a jutalomfalatokat tegyük elérhetetlen magasságba. Szinte azonnal érezni fogjuk a különbséget, ha nem esünk hasra lépten nyomon egy újabb labdában. Érdemes a száraztápnak beszerezni egy nagyobb tároló edényt lezárható tetővel, hogy se az eb ne tudja túlenni magát titokban, se egyéb rágcsálók ne kívánják meg.

6. Kutya ajtók

Igen hasznos tud lenni, ha nem akarunk karcos, összeugrált ajtókat, és nem szeretnénk percenként felugrálni, hogy ki-be engedjük aktív kedvencünket. Arra is jók lesznek, ha csak bizonyos helyekre szeretnénk, hogy kedvencünk eljusson. (Bár valakinek az ajtók sem akadály)

7. Fűtött, csúszásmentes padló

A balesetek elkerülésére nagyon fontos, hogy teljesen csúszásmentes padlót válasszunk. Kutyáink előszeretettel játszanak, futnak, kergetőznek a lakásban is, súlyos sérüléseket okozhat egy csúszós burkolat. A szőnyegek is sokat segíthetnek, ha szintén csúszásmentesek. A fűtött padló szintén hasznos segítség lehet, elsősorban az ízületi problémákra kifejezetten ajánlják. Segít lelazítani az izmokat is, ráadásul a megfelelően elosztott hőmérséklet sem káros.

8. Körbekerített udvar

Még ha nincs is nagy kertünk, de egy kisebb körbekerített zöld felület nagy segítség lehet. Kis helyen is lehet nagyszerű feladatokat adni a test és az agy megtornáztatására, ráadásul kertünk szépsége is megmaradhat. A kaputól lehetőleg hátrébb kialakított külön rész arra is megoldást nyújthat, ha félünk, hogy amíg nem vagyunk otthon, valaki megmérgezi szeretett kutyánkat. Szomorú, hogy az emberi aljasság miatt a kutyának bezárva kell lennie a lakásba, még akkor is, mikor élvezhetné a kert lehetőségeit.

9. Süllyesztett ágyak

További megoldást jelenthet a nehezen mozgó állatoknak, ha ágyukat a padlóval egy szinten helyezzük el, akár kissé besüllyesztve a földbe vagy valamelyik bútorba. Így biztosítjuk a lehetőséget, hogy egyetlen fájdalmas mozdulatot sem kell tenniük.

10. Kaki állomások

Sokaknak jelent kihívást, hogy a kertet megtartsák tiszta állapotban. A rendszeres külső séta fontosságán kívül nem lehetetlen megtanítani kutyánkat, hogy a kertnek minössze egy helyét használja wc-zésre. Sokan a lakáson belül is elhelyeznek ilyen állomáspokat, esetleg a terasz vagy az erkély egy részét alakítják ilyenre. Használhatunk azon a területen műfüvet, ami lemosható.

11. Személyes terek

Ahogy cikkünk elején is utaltunk rá, nagyon fontos, hogy minden családtag kényelmesen, nyugalomban tudja az otthon adta lehetőségeket élvezni. Bár kutyánk biztosan imádja a családtagok társaságát, de neki is szüksége van a személyes térre, egy nyugodt sarokra, ahova elvonulhat, és kipihenheti magát. Nézzünk körbe a lakásban, sokszor remek használaton kívüli sarkok hevernek mindenhol, ahova pont befér egy kutyaágy.

Ha még ötletekre van szükséged otthonod kutyásabbá tételéhez, kattints ide a remek lehetőségekért.

Ahány ház, annyi szokás – különleges kutyaházak a kertben

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: dogtime

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...