Egyensúlyban van az életem és tökéletesen elégedett vagyok vele
Interjú Szekeres Adriennel
Szekeres Adrien lassan 25 éve az életünk része, egy generáció énekesnője, örökérvényű dalokkal, megkérdőjelezhetetlen tehetséggel és sokoldalú szakmai tudással. 2007-ben az „Olyan, mint Te” című száma végérvényesen beírta magát a magyar zenetörténelembe, a legsikeresebb magyar dal lett a rádiókban. Adriennel nem találkozunk „celeb” műsorokban és új lemezekkel sem jelentkezik évente. Számára az éneklésből a színpad és a közönség a legfontosabb, az oda-vissza áradó szeretet és energia, az alkotás ilyen formája. Pár hónapja pedig belépett életébe egy új szerelem, akit Estellének hívnak.
Láthatóan óriási a szerelem közted és Estelle között. Mikor lettél ekkora kutyás, vagy ez a rajongás csak Estellének szól?
Soha nem volt kutyám, gyerekkoromban egy kilencemeletes panelben laktunk, így esélyünk sem volt kutyára. Felnőttként, családanyaként pedig már úgy éreztem, hogy nem fér bele az életünkbe. Inkább szülök még egy gyereket – gondoltam -, mert az egy idő után kimegy pisilni és megcsinálja magának a reggelit, mint ahogy a gyerekeink ezt már meg is teszik és el is intéznek magukkal kapcsolatban szinte mindent. Ezzel párhuzamosan viszont keletkezett bennem egy rettenetesen nagy hiányérzet. A gyerekek már 18 és 16 évesek, a kirepülés határán vannak, inkább már a saját dolgaikkal foglalkoznak.
Ahogy egyre nagyobbak lettek, úgy jött a vágy egy kutya iránt. Nem tudtam pontosan milyet szeretnék, csak azt, hogy kistestű legyen. A férjem nagyon kedves volt, kaptam tőle egy plüsskutyát a házassági évfordulónkra, egy barátnőmtől pedig pórázt kaptam, mondván, majdcsak megérkezik hozzá a kutya is. De valahogy senki nem akarta lehinni, hogy én tényleg akarok egyet. Aztán amikor jött a karantén, eldöntöttem, hogy vagy most lesz kutyám vagy soha. Van egy unokatestvérem, aki egy híres, profi groomer, az ő segítségét kértem a fajta kiválasztásában. Ő lett aztán a kutyus keresztanyja is, és ezt a feladatát nagyon komolyan veszi.
Végül hogyan választottad ki a koreai máltai selyemkutyát?
Egy igazi ölebet szerettem volna. Nálunk az egész család ölelgetős, puszilgatós, simogatós típus. Szükségem van az érintésre, simogatásra és én is szívesen teszem ezt. Olyan kutyát szerettem volna, aki szintén ilyen, aki hagyja magát babusgatni, szeretni. A máltai pedig pont ilyen. Nagyon kedves és szereti, ha szeretgetik, még azt is, ha fésülgetem. Aztán már csak az volt a kérdés, hogy kisfiú vagy kislány legyen, végül a kislányra esett a választás. Egy lelkiismeretes, nagyon profi és gondos olasz tenyésztőtől érkezett hozzánk a kiskutyánk. Olyan paksamétával engedte el Estellét, hogy még a magyar állatorvos is rácsodálkozott a vizsgálatok alaposságára. Nem vagyok nagy kutyás, nincsenek tapasztalataim, nem mertem ebben kockázatot vállalni. Megnyugtató érzés, hogy tudom, teljesen egészséges és minden rendben van vele. Sajnos van olyan tapasztalat a családban, hogy egy rossz tenyésztőtől vásárolt, egészségügyi problémákkal küszködő kutyával élnek együtt. Ez mindenki számára megterhelő. Amennyire lehet, biztosra mentem, de nyilván így sem lehet mindent kiszűrni.
Milyen volt a hazaérkezés Olaszországból, hogy teltek az első napok?
Én annyira, de annyira vártam már, hogy 16 hétig tűkön ültem. Igyekeztem magamat csillapítani, de nem nagyon sikerült. Konkrét szakmai felkérésnek mondtam nemet azért, mert tudtam, hogy nekem augusztus 26-án Velence mellett kell lennem, és el kell hoznom a kutyát. Lett volna egy több hétig tartó projektem, de nem vállaltam el a kutya érkezése miatt. Állandóan a tenyésztő oldalain lógtam és néztem, hogy mikor születnek kiskutyák, és melyik alomból kapjuk meg a miénket. Azt tudtuk, hogy 16 hetes koráig nem hozhatjuk el. Aztán egyszer csak küldött a tenyésztő egy felvételt egy 5 hetes kutyusról, őt ajánlotta nekünk. Majd később videót készített 3 kiskutyáról, ezek közül választottuk ki, hogy melyik legyen. A családban mindenki ugyanazt a kutyust választotta, és mint kiderült, a korábban küldött 5 hetes kutyus is ő volt. Innentől indult egy nagyon izgalmas, várakozással teli időszak. Mindig nagyon vártam egy fotót, videót róla, hogy jól van, szépen fejlődik. A születésétől végig kísértem a kis életét. A tenyésztő nagyon együttműködő volt, így amikor elhozhattuk, már közel állt hozzám, szinte már ismertem.
Gyönyörű helyről hoztuk el. Anyukát és apukát is bemutatták nekünk egyenként, majd megkaptuk végre Estellét is, aki hihetetlenül picike volt. Összesen 1,5 kg volt a súlya. Jázmin lányom arcát végignyalta, majd a karomba vettem és gyakorlatilag rám tapadt a kutya. Az út nagyon hosszú volt, de Estelle végig jól viselkedett. Hazaértünk, felvittük a lakásba, ott körbeszaglászott. Betettük a kis ágyikójába és reggelig aludt.
Hogyan készültél az érkezésére, azon kívül, hogy borzasztóan vártad?
Négy könyvet is elolvastam, hogyan kell egy kölyökkutyát tanítani, szoktatni. De az az igazság, hogy semmivel nem volt dolgom. Készen kaptuk a kutyust, egy csomó dologra megtanították már a tenyésztőnél. Már akkor úgy evett, hogy megállt egy méterrel a tányérjától, majd amikor én elléptem, akkor ment oda és kezdett el enni.
Hogy alakult át az életed, amióta veled van? Újraindult az élet Covid után, már ebbe kellett a kutyust beilleszteni. Mennyire zökkenőmentes?
Hétvégén, amikor koncertezünk, akkor a lányok vigyáznak rá. Volt olyan helyzet, amikor viszont nem tudtam otthon hagyni, egymás után kellett tévéfelvételre, koncertre, fotózásra mennem és vittem magammal mindenhová. Ez nagyon megterhelő volt számára. A sok helyszín és sok új környezet nagyon stresszelte. Szerencsére karantén után került hozzánk, így már az első pillanattól jövünk-megyünk, viszem, ahová csak lehet, de nincs velem 0-24-ben.
Két hónapja van veletek Estelle, van már valamilyen kialakult véleményed arról, hogy alapvetően miben változik meg az ember élete, ha kutyája lesz?
Sokan riogattak ezzel, hogy megváltozik az egész életünk. Érzem, hogy milyen kötöttséget jelent, de közben meg egy akkora szeretetgombóc és olyan sok érzelem van benne, hogy a nehézségek eltörpülnek mellette. Lemondással egyelőre nem nagyon jár, mindent megoldunk vele kapcsolatban. Ami a legnagyobb ajándék, hogy újra látom gügyögni, csacsogni, cukiskodni a kamaszgyerekeimet. A 18 éves lányomból is előhozta azt a cuki énjét, amit utoljára 3-4 évesen láttunk. Nagyon kedves oldalát domborítja ki a gyerekeknek is. Engem egyébként lelassított, mert mindig félek, hogy rálépek. Egészen más lett a dinamikám otthon.
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára jártál, mely akkor az egyetlen ilyen iskola volt az országban. Voltak színészi ambícióid is, vagy már akkor is az éneklésre koncentráltál?
Úgy mentem oda, hogy színésznő szerettem volna lenni. Énekeltem és sok versmondó versenyt is nyertem. Színjátszó körökbe is jártam, néptáncoltam és tornáztam is, és még jól is tanultam. Ez az iskola nekem a főnyeremény volt. Ott aztán láttam, hogy milyenek a tehetséges színészek, és 1-2 év alatt rájöttem, hogy én mégsem szeretnék színésznő lenni. Az éneklés viszont jobban ment a többieknél, és itt vált egyértelművé számomra, hogy a zene lesz az én utam. A suli után Sík Olgához jártam énekelni, majd Kővári Judithoz. Ő azt mondta, hogy ha pár évvel korábban kerülök hozzá, akkor operaénekest csinál belőlem. Odáig jutottunk, hogy felvételiztem a zeneművészeti egyetemre magán énekszakra, de akkor volt három hónapos a nagyobbik lányom, éppen hogy csak túl voltam a szülésen. Nem vettek fel, és nem is próbáltam meg többször, de továbbra is tanultam klasszikus műveket. Megmaradt szerelemnek. Nem hittem el magamról, hogy jó operaénekes lennék. Egészen addig nem is mertem közönség előtt operát énekelni, amíg Harazdy Miklós, a Magyar Állami Operaház korrepetitora meg nem erősített ebben.
Jellemző rád, hogy másoktól kérsz megerősítést? Fontos számodra a visszajelzés, vélemény, még ilyen szakmai múlttal és sikerekkel is?
Az az igazság, hogy én nagyon irigylem azokat az embereket, akiknek óriási önbizalmuk van. Nekem ebből mindig kevés volt. Egészen 2019-ig tanultam énekelni, minden héten jártam szorgalmasan énektanárhoz, mert azt gondoltam, lehet ez még jobb, és még mindig van mit tanulni. Egyébként is azt gondolom, hogy ez olyan, mint egy sportolónak az edzés. A tudás és a tanulás mindig része volt az életemnek. Amikor olaszul énekeltem, akkor például olasztanárral készültem a koncertekre. Ez a mentalitás nem feltétlenül jó, szerintem annak sokkal könnyebb, aki nem ilyen. De én így érzem jól magam. Lehet, hogy lehetne jobban csinálni, lehetne sikeresebbnek lenni, de azt mondom, hogy egyensúlyban van az életem, és tökéletesen elégedett vagyok vele. Rendben van a házasságom, a családom, a pályám. 23 éve vagyunk házasok Gáborral, a gyerekeken látom, hogy jó úton járnak. Énekeltem Andrea Bocelli-vel, énekeltem Magyarország legnagyobb koncerttermeiben, legnagyobb színpadokon. Elégedett vagyok mindennel.
Az interjút készítette: Bohata Krisztina/Kutyabarát.hu
Fotók: Chikán Erika Fotográfus
