Gyerek vagy farkas? Avagy: kutyák a mai társadalomban – 1.
Szőrös gyerek vagy falkatag? Hol van a kutya helye a családban? És hogyan bánjunk velük, hogy a lehető legjobb legyen nekik? Számos tudományos és kevésbé tudományos elmélet látott és lát folyamatosan napvilágot arra vonatkozóan, hogy mi lenne a legjobb stratégia a felhőtlen kutya-gazdi viszony elérésére. Ezek egy része a kutya farkas őseinek életmódjára hivatkozik, míg mások a gyermeknevelés terén elfogadott véleményekre alapoznak. Éles a vita a témában, és jelen cikk célja nem ennek eldöntése. Kevéssé valószínű, hogy van egy olyan keretrendszer, amely minden kutyára és minden gazdára vonatkozó megoldást tartogat. Érdekes azonban elgondolkozni azon, hogy milyen hozadékai lehetnek a modern „dogmom” megközelítésnek, illetve a „hagyományos” farkas (falka) párhuzamoknak.
Sokan vitatják a kutya gyermek szerepbe helyezésének kérdését. Bár a kutya felelősségre tanít és bizonyítottan jó hatással van a mentális és a fizikai egészségre is, a túlzott ajnározásnak megvan a veszélye. Elsősorban a kutya számára. A kutya – ember viszonyt vizsgáló kutatásokból az derül ki, hogy a kutyával való törődés, a gondoskodás, a közelség – sőt, még az egy ágyban alvás is – pozitív hatású. Legalábbis az emberekre. Azt azonban kevésbé vizsgálják, hogy milyen hatása van mindennek a kutyára? Vajon tényleg olyan jó neki, hogy mindenhová magunkkal visszük és folyamatosan együtt vagyunk vele? Nem szenved esetleg hiányt a szabadsága, a választásai vagy mondjuk a fajtárs kapcsolatai?
Gyorsan változó világ
Ahogy a városi ember elszakadt a természettől, úgy igaz az is, hogy a kutyáink is egyre inkább egy emberek által létrehozott, mesterséges környezetben élnek. Nem csatangolhatnak, szaladgálhatnak szabadon, nem játszhatnak szabadon a fajtársaikkal. A városi kutya léte rendkívül szabályozott, és, ha belegondolunk, magányos lehet. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy városi környezetben nem lehet megadni a kutyánk számára a teljes élethez szükséges feltételeket, vagy az „önsétáltató” kutyatartás pártján lennénk! Inkább csak arról van szó, hogy az elmúlt évszázadban az emberek és a kutyák életkörülményei is megváltoztak, és ezzel a változással a kutyák is kiveszik a részüket a modern világ előnyeiből és hátrányaiból.
Az úgynevezett második demográfiai átalakulás során, amely az elmúlt évtizedekben zajló, a modern társadalmakat érintő változás, jellemző a gyermekek számának csökkenése, az egyedül élők számának növekedése, és a hagyományos, nagy családokon alapuló közösségek megszűnése. A második világháború előtt az emberek olyan kisebb közösségekben éltek, melyekben mindenki ismert mindenkit, generációk óta. Közeli kapcsolatok és együttműködés volt a jellemző, hiszen egyedül nem lehetett életben maradni. Szükség volt a közösség összefogására a mezőgazdasági munkákban, a házépítésben, stb. És ez a szociális háló lelki támogatást is nyújtott. Az emberek nem voltak magányosak, ahogy a kutyák sem. Mivel nem volt autóforgalom, szabadon jöhettek-mehettek, „bandázhattak” egymással.
A városiasodással egyre inkább lehetőség vált arra, hogy önállóan is megoldható legyen az élet, és az egyre több szabadidő megjelenésével – és az egyre kevesebb társas kapcsolat miatt – a kutyák szerepe felértékelődött. Ma már körülbelül minden második-harmadik háztartásban van kutya, akiknek a szerepe egyre fontosabb az életünkben. Szintén felmérések bizonyítják, hogy sokaknak az egyik, ha nem a legfontosabb társas kapcsolata a kutyájuk. És itt visszakanyarodunk a gyermek szerepbe helyezéshez. A kutyánk fontos nekünk, és mindent megadnánk neki. Jobb ételt kap mint mi, rengeteg játéka van, saját közösségi média felülettel rendelkezik, és tényleg mindenben részt vesz. De vajon erre van szüksége?