Kiránduljunk kutyával! – A Kolodko miniszobrok nyomában
Pár évvel ezelőtt hallottam először a Főkukac szobráról, amely a budai rakpart egyik korlátján nézeget le a Dunára. Amikor legközelebb arra jártam, meg is kerestem gyermekkori kedvencemet, a Nagy Ho-ho-horgász társát. Akkor még azt hittem, csak egy vicces kedvű szobrász egyéni akciójáról van szó, de aztán tudomást szereztem a Mekk Elek és a Kockásfülű nyúl szobrokról is. Éreztem, hogy ez nem lehet véletlen! Valaki tudatosan akarja jobb kedvre deríteni a figyelmes budapestieket ezekkel az alkotásokkal!
Ez a valaki pedig nem más, mint Kolodko Mihály, az ungvári születésű, de 2017 óta Budapesten élő szobrászművész. Kolodkót pályája kezdetén, még a szovjet érában a monumentális szobrok vonzották, amelyek akkoriban, gigantikus méreteikkel valósággal uralták a köztereket – ezzel is kifejezve az ábrázolt személyek nagyságát és jelentőségét. Aztán a Szovjetunió bukásával ezeknek az óriásoknak is leáldozott – mind átvitt, mind valós értelemben. A legtöbbet ledöntötték és beolvasztották, míg másokat például a Szoborparkban állítottak ki. Ezzel a változással együtt fordult Kolodko érdeklődése is, egyfajta fricskaként, a mini szobrászat felé. A miniszobrok nem szolgálnak semmilyen hatalmat, nem megrendelésre készülnek. Ezek a gerillaszobrok pusztán a művész és az utca emberének szórakoztatására díszítik a köztereket és csalnak mosolyt az arra járók arcára. Már aki észreveszi őket!
A miniszobrok ugyanis, ahogy a nevük is mutatja, tényleg kicsik, mindössze kb. 10 centiméter nagyságúak. Könnyen lehet, hogy jártunkban-keltünkben elmegyünk mellettük, mint ahogy olyan sok szép homlokzat, erkély vagy építészeti részlet mellett, amellyel a lakóhelyünkön találkozhatunk. Velem is előfordul, hogy csak akkor pillantok fel a gondolataimból, ha turisták tömege lelkes áhítattal bámul valamit előttem – akkor tűnik fel, hogy tényleg, ez a ház milyen gyönyörű! Ezért is határoztam el, hogy néha turistáskodásra adom a fejem és szemlélődve, figyelmesen járom a város utcáit, mintha egy új helyen, egy idegen városban kirándulnék. Egy ilyen sétára invitállak most benneteket, amelynek az apropója az apró alkotások felfedezése!
Mint kiderült, Kolodko Mihálynak komoly követőtábora van, ennek köszönhetően az interneten az összes alkotása fellelhető, és ha kedvet kaptatok a kincskereséshez, egy kis térképes segítséget is találtok, hogy merre induljatok. A VII. kerület például jó terep, ott több miniszobrot is láthattok, de nem akarom elvenni a kincskeresés örömét, úgyhogy pontos helyszíneket nem írok…Testmozgás szempontjából is remek program: mi több, mint 10 km-t sétáltunk, pedig a miniszobrok csak egy kis részét kerestük fel.
Mivel csodaszép, napos időnk volt, ezért a Duna vonzáskörzetére esett a választásom, ahol négy miniszobor és egy nagyméretű Kolodko-alkotás felfedezését tűztem ki célul. A Vörösmarty téren szálltunk le a kisföldalattiról, és innen egy rövid fagyizós-macaronos kitérő után a Duna-korzó felé vettük az irányt, ahol Roskovics Ignác festőművész életnagyságú bronzszobrát és a Lufikutya miniszobrot kerestük. A Roskovics szobor megtalálása nem okozott gondot, még a turisták tömegében is könnyen észrevettük, a Lufikutya azonban igényelt némi kutatómunkát. Sajnos szagmintával nem látták el, így Tatyi nem lehetett a segítségemre, ráadásul a Budai vár és a Citadella látképe minduntalan elvonta a figyelmemet… de végül meglett. Nem mondom, hogy monumentális alkotás, mégis határozottan megörültem neki, hogy végre megtaláltuk!
Csatlakozva a hömpölygő tömeghez, a Lánchíd felé vettük az irányt, mivel a Főkukac, a Tank és a Rubik-kocka a Batthyány tér vonzáskörzetében található. Ahogy sétáltunk át a Lánchídon, a szelfiző, fényképező turisták között, nem tudtam nem elámulni a Duna, a Parlament és a Vár szépségén, a híd szerkezetének kidolgozásán és úgy egyáltalán a város szépségén. Alaposan szemügyre vettem az oroszlánokat, a pilléreket és a hatalmas kandelábereket. Elképesztő, hogy több, mint 150 évvel ezelőtt fogalmazódott meg Buda és Pest összekapcsolásának gondolata, ma pedig el sem tudnám képzelni a kettőt egymás nélkül. Ti sétáltatok már át a Lánchídon? Egyszerűen lenyűgöző, kihagyhatatlan élmény.
A budai oldalon a Batthyány tér felé haladva újra megkerestük a Főkukacot, amely talán a legismertebb miniszobor. Itt már sorba kellett állnunk, hogy egy fotót lőhessünk őkelméről, és ezzel persze a járókelők figyelmét is felhívtuk az alkotásra – bár, attól tartok, hogy Tatyi a hátizsákban némileg elvonta a reflektorfényt, és inkább rá, mint a Főkukacra villantak a vakuk.
Az előzetes kutatásom alapján a Batthyány tér két szobrot ígért, az egyik a mini tank, a másik pedig a Rubik kocka szobra. Közülük a tankot, amelynek szomorúan lelógó csöve emlékeztet… szóval igen, pontosan arra emlékeztet… Tehát a tankot, amely a békés jövőbe vetett hitet szimbolizálja, gond nélkül megtaláltuk az egykori Kossuth-híd budai hídfőjénél. Az itt álló emléktáblán olvasható, hogy a második világháborút követő náci hídrobbantásban minden budapesti híd megsemmisült, és ezek pótlására nyolc hónap alatt építették fel az ideiglenes Kossuth-hidat, amelyet 1960-ig, mint egyetlen átkelési pontot használtak, majd az elpusztult hidak rekonstrukcióját követően lebontottak. Méltó hely ez egy kis béke-tanknak – ahogy a pesti oldalon a cipők, úgy hivatott a kis tank itt emlékeztetni.
A másik Batthyány-tér közeli miniszoborral azonban meggyűlt a bajunk! A Magyarország nemzeti szimbólumaként számon tartott Rubik-kocka másáról csak annyit találtam, hogy valahol a téren van, és egy kőkorláton csücsül. Miután tüzetesen átvizsgáltuk a rakpart korlátját, a templom előtti lépcsőket és az aluljárókba vezető lépcsőkre is vetettünk egy futó pillantást, még mindig nem leltük meg. Tudományos megoldáshoz folyamodtunk: az interneten a kockáról fellelhető képek hátterét összevetettük a látvánnyal, majd gondosan elemeztük a burkolatokat, a fény beesési szögét és a háttérben lévő épületek homlokzatainak vakolatát. Helyszínelős szuperszoftver híján így is beletelt vagy tíz percbe, de végül sikerült rábukkannunk. Küldetés teljesítve!