Kutyával a Paradicsomban

Ha hinni lehet a legendáknak, a Szepességet Gömörtől elválasztó, páratlan szépségű, vadregényes hegységet először a középkorban ide települő, és a Menedékkő-fennsíkon kolostort építő karthauzi barátok hasonlították a földi Paradicsomhoz. Az érintetlen, vad természet, az édenkerti hangulat még ma is fellelhető, annak ellenére, hogy a Szlovák Paradicsom a Magas-Tátra után valószínűleg Szlovákia legkeresettebb turisztikai célpontja.  Talán azért, mert a természeti csodák mellett bónuszként jó adag adrenalinlöketet is nyújt a kalandvágyó turistáknak. A túlzsúfoltságnak persze megvannak a maga hátulütői – egy ilyen gyönyörű helyen az eldobott papír zsebkendő is szemet szúr, és az sem kellemes, ha főszezonban (július-augusztus) csak libasorban, lépésben lehet keresztülhaladni a leglátványosabb, legnépszerűbb túraútvonalakon.

Éppen ezért azoknak, akiknek nincs szívük megfosztani a túrázás élményétől négylábú barátaikat, azt javaslom, hogy hozzánk hasonlóan elő- vagy utószezonban keressék fel a Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkot, főképpen annak északi részét. Itt található ugyanis a legtöbb szurdok, melyekben sziklatálcák, doronglétrahidak, sziklahágcsók és vaslétrák tömkelege gondoskodik arról, hogy túránk valóban emlékezetes maradjon. Ezeken biztonságosan csak kutyahordozó hátizsákban vihetjük át kedvencünket, ami azonban jelentősen lassítja a haladást, főleg, ha nagyobb testű kutyust szállítunk, és két vaslétra között ki-bepakoljuk őt. Szurdokvölgyekről lévén szó, a legtöbb szakaszon nagyon szűk a hely, így mindenképpen jobb elkerülni a nyári hónapokra jellemző tömeget.

Irány a Paradicsom

A www.slovenskyraj.eu honlapon szereplő hivatalos tájékoztatás szerint kutya csak pórázon és szájkosárral vihető be a nemzeti park területére. Felco nagyon nem kedveli az utóbbit, így nem is erőltettük rá, szerencsére más sem akarta. A szájkosár hiányát nem tették szóvá a jegyszedők sem. A nemzeti parkba ugyanis belépőjegyet kell váltani, ez szeptemberben 1,50 euróba – nem egész 500 forintba – került. Érdemes balesetbiztosítást is kötni, melynek ára egy napra mindössze 20 eurócent, vagyis nagyjából 60 forint.

Idén két gyalogtúrát abszolváltunk a párommal, Gabival és a kutyánkkal, Felcóval, illetve ellátogattunk a Dobsinai-jégbarlangba is. Ide kutya sajnos nem jöhet, de aznap amúgy is hideg, esős volt az idő, így úgy ítéltük meg, Felco jobban fogja érezni magát az autóban, a száraz, meleg hátsó ülésen. A barlang mintegy 20 perces gyaloglással közelíthető meg, a vezetett barlangtúra pedig 30 perces, így bő egy óra múlva vissza is értünk az autóhoz.

Először jártunk a Szlovák Paradicsomban, így a két leghíresebb célpontot lőttük be: a Hernád-áttörést (illetve annak egy részét), és a Suchá Belá-völgyet. Bár az első túra mintegy nyolc órát vett igénybe, mégis ez volt a könnyebb, hiszen nagy részét Felco a saját lábain tehette meg. Csingó (Čingov) üdülőközpont parkolójából indultunk, majd útba ejtve a híres Tamásfalvi-kilátót (Tomášovský výhľad), és megcsodálva egy hangulatos kőhidat leereszkedtünk a Hernád-áttörés (Prielom Hornádu) szurdokvölgyébe.

Eddig az út átlagos erdei kaptató volt, de innen már egymást követték a sziklafalra erősített, folyó fölé kinyúló, jellegzetes sziklatálcák és a Hernádon átívelő függőhidak. Volt azonban olyan szakasz is, ahol teljesen kiszélesedett a turistaút, sőt egy helyen Felco le is tudta hűteni magát a folyóban.

A Hernád-áttörésen keresztül vezető kék turistaút nagyjából felénél balra tértünk, és a zöld jelzést követve folytattuk utunkat a Kolostor-szurdokban (Kláštorská roklina), ahol először találkoztunk a Szlovák Paradicsom jelképévé vált, sziklafalakhoz erősített, vízesések mellett futó vaslétrákkal. Felco hajthatatlan volt, és egymaga nekivágott az elsőnek, de a harmadik fok után végül belátta, hogy jobb lesz neki a gazdi hátán feljönni, és a biztonságos hátizsákból élvezni a kilátást.

Miután a negyedik létrát is leküzdöttük, megérkeztünk a Menedékkő-fennsíkra (Kláštorisko), ahol a már említett karthauzi kolostor romjai állnak, a háttérben a Magas-Tátra sejtelmes, gigászi vonulatával. Fenséges látvány, amely rögtön elűz minden fáradtságot!

Persze azért nem árt pihenni is kicsit, és pótolni az energiát. A fennsíkon pihenőhelyek és egy büfé is található. Innen már jobbára erdei úton ereszkedtünk le túránk kiindulópontjához, de azért néhány meredek, sziklás lejtő még itt is megizzasztott minket.

A második túra előtt sokat vacilláltunk, hogy egyáltalán nekivágjunk-e. A Suchá Belá-völgyben ugyanis legalább kétszer annyi terepakadályt kell leküzdeni, mint a fent leírt túra során. Végül rászántuk magunkat, és jól tettük, mert ez a túra tényleg egy életre szóló élmény. Már ha nem csak az előtted haladó tarkóját kell bámulnod egész úton. Szeptember elején azonban már jóval kevesebb kirándulóval találkozni, ami nekünk, kutyás túrázóknak nagyon is megfelelt. A szurdok turistaútja gyakorlatilag Erdőalja (Podlesok) üdülőközpont parkolójából indul. Az első szakaszt doronglétrahidakon egyensúlyozva, szikláról sziklára ugrándozva, vagy a patak vizében taposva járhatjuk végig.

Aztán következik az első komolyabb kihívás: a Tálak-vízesések (Mysové vodopády). A patak itt szédítően magas sziklafalak között kanyarogva zúdul alá, több, egymást követő vízesést alkotva, mi pedig öt – részben megdöntött, részben függőleges – vaslétrát és temérdek sziklatálcát megmászva követhetjük végig az útját visszafelé, a magasba törve.

Két vízesés között egyszerűen muszáj volt megállni, gyönyörködni, fényképezni, a legtetején pedig a fejünket fogni, hogy úristen, hát ide meg hogy mertünk feljönni?! Itt azonban kalandjaink még messze nem értek véget! Továbbhaladva a szurdok egyre szűkült, a sziklafalak már-már összeértek a fejünk felett, és egyre inkább az az érzésünk támadt, mintha egy barlangban sétáltunk volna.

Végül a legkeskenyebb részen, a Szűkületen átpréselve magunkat megérkeztünk a leglátványosabb zuhataghoz, az Ablakos-vízeséshez (Okienkový vodopád). Egy 41 (!) fokos, függőleges létrát megmászva, és a sziklaablakon átbújva aztán végre kifújhattuk magunkat, hiszen a szurdokvölgy legnehezebb szakasza már a hátunk mögött volt.

Persze egy-két, vízesés mellé állított vaslétrát még le kellett küzdenünk a völgy felső szakaszán is, de itt már inkább a doronglétrahidak domináltak, melyeken Felco élvezettel lépegetett át. A szurdok egy meredek, erdei ösvénnyel ért véget. Ezen felkaptatva jutottunk el a forráshoz, amely fölé kis házikót emeltek. Erdőaljára egy másik, erdei úton tértünk vissza. Ne feledjük: a Szlovák Paradicsom szurdokainak többsége egyirányú, visszafelé tilos haladni, ezt a megfelelő helyen táblával is jelzik.

Megfelelő felszereléssel tehát kutyával is bátran nekivághatunk a Szlovák Paradicsom – első ránézésre talán hajmeresztőnek tűnő, de annál izgalmasabb – szurdoktúráinak. A vízhatlan túrabakancs és a biztonságos kutyahordozó hátizsák elengedhetetlen tartozék. És persze nem árt, ha jó kondiban vagyunk, főleg, ha súlyosabb kutyust kell a hátunkon cipelni. A közösen átélt kalandok, a vadregényes táj és az érintetlen természet viszont minden fáradalomért kárpótolnak.

Szerző: Kacsinecz Krisztián

Fotók: Kacsinecz Krisztián

(Kutyabarát.hu)