Génjeikben a hiba? – A kutyák és az epigenetika
Ha a kutyád a legszeretőbb, legkedvesebb, legmegnyerőbb kutya, akit valaha is láttál, az a tökéletes korai szocializációnak köszönhető? Vajon annak köszönhető, hogy az első hónapban állandóan rá figyeltél? Még akkor is, ha emiatt jó pár programot le kellett mondanod? Vagy a titok a génjeikben van? És mi van akkor, ha a kutyának komoly problémái vannak? Extrém félelem, nagyfokú reaktivitás, rágcsálás és harapás színesítik a hétköznapokat? Azért alakult így, mert elrontottunk valamit? Többet, máshogy, jobban kellett volna foglalkoznunk vele? Vagy ezek a viselkedésformák olyan korai traumákból erednek, amelyek még azelőtt történtek, hogy örökbe fogadtuk? A hiba a génekben van?
Jó lenne egyértelmű választ kapni ezekre a kérdésekre. Ahogy azt is jó lenne tudni, mi teszi kutyánkat épp azzá, aki. Persze erre nincs rövid válasz, hiszen rengeteg tényező van. És ezek mind-mind hatással vannak arra, hogy a kutyáink milyenek és mit tesznek.
A kutya DNS-e és a viselkedés
Tudományos kutatások széles köre vizsgálja a viselkedést befolyásoló változókat. A Frontiers in Psychology című folyóiratban például nemrégiben megjelent egy cikk, amely a kutya DNS-éhez kapcsolódó vegyi anyagok szerepét emeli ki, mint a kutyák viselkedése közötti különbségeket magyarázó egyik tényezőt. Ez azért érdekes, mert a kutatók nem magukat a géneket (a kutya genomját), hanem a kutyák „epigenomját” vizsgálták.
Az epigenom a gének kifejeződését és aktivitását szabályozó módosulások teljes halmaza. Ez magában foglalja a DNS-ükhöz kötött vegyi anyagokat is. Ezek a vegyi anyagok nem egyenlők magával a DNS-sel. Inkább úgy lehet elképzelni őket, mint olyan vegyi anyagok, amelyekre minden kutya a fejlődése és az élete során tesz szert. Nem pedig egy, a szülőktől örökölt tulajdonság készletet. Az egyes kutyák DNS-éhez kapcsolódó kémiai információk egyedi készlete alkotja az epigenomot, ami óriási hatással van a kutyára. A tanulmányban a kutatók kifejezetten egy kémiai folyamatot vizsgáltak, amely során metilcsoportok (egy szénatom és három hidrogénatom) kapcsolódnak a DNS-hez. Érdekes módon, ezt a folyamatot befolyásolhatja a környezet, különösen a szennyezés és a méreganyagok.
A folyamat maga egyszerű, mégis számos különféle hatása van. Befolyásolhatja például a neurotranszmitterek termelését, a zsírok és más anyagok anyagcseréjét, a szem és a máj egészségét, a sejtek energiáját és a méregtelenítést. Ezek pedig hatással lehetnek a viselkedésre és a fiziológiára, az egészségre is. Ennek oka az, hogy a folyamat meghatározza, hogy mely gének „kapcsolnak be és ki”, azaz fejeződnek ki.
Akkor nem is a génjeikben van a hiba?
Az epigenom nem a kutya génállománya. Hanem az epigenom befolyásolja a gének kifejeződését. A kutatók szerint a megfigyelt jelenség arra utalhat, hogy a gének kifejeződésében mutatkozó különbségek hozzájárulhatnak bizonyos viselkedések kialakulásához. Ez, bár genetikai jelenség, mégsem ugyanaz, mintha bizonyos gének jelenléte lenne a felelős az adott viselkedés megjelenéséért. Tehát nem arról van szó, hogy egy viselkedés eleve elrendelt, hanem arról, hogy több tényező együttállása miatt egy adott viselkedés „aktiválódik”. A viselkedés maga, genetikailag „benne van a csomagban”, de nem feltétlenül jelenik meg. A kutatók szerint a megjelenéshez vezető folyamatokban szerepet játszik a kutyák energiaszintje, anyagcseréje, de környezeti faktorok is.
Az epigenetika egy olyan rendszer, amelyben a tapasztalatok befolyásolják a gének tevékenységét. Egyes kutatók úgy látják, hogy ezzel be is verték az utolsó szöget a genetikai determinizmus koporsójába. Azaz, véglegesen cáfolni vélik azt az elképzelést, hogy a gének önmagukban meghatároznák a kutyák viselkedését. Tehát, bár a gének befolyásolják a kutyák személyiségét és a viselkedésüket, egyáltalán nem határozzák meg őket.