Saját KB bal
Saját KB jobb

2023-ban ezek lettek az Év kutyabarát helyei

Tizedik alkalommal került megrendezésre az Év kutyabarát helye kampány a Kutyabarát.hu szervezésében.

Az utóbbi évek eseményei tagadhatatlanul nagy terhet róttak a vendéglátásban és turizmusban dolgozókra. A 3 évvel ezelőtti járványügyi korlátozások miatti bevételkiesés és egyéb nehézségek miatt több kutyabarát vendéglátóhely, szálláshely is bezárásra kényszerült. Mindezt pedig tetézte a tavalyi energiaár-robbanás okozta gazdasági válság.

Emiatt is kellemes meglepetés volt, hogy az Év kutyabarát helye kampányban való részvételi szándék idén is megmaradt, sőt több új kutyabarát szálláshelyet vagy vendéglátóhelyet ismerhettek meg a kutyabarátok az idei kampánynak köszönhetően.

A díjátadó est háziasszonya az állatszeretetéről is ismert Barabás Évi, műsorvezető, szerkesztő volt.

Tizedik alkalommal került megrendezésre az Év Kutyabarát Helye kampány

A Kutyabarát.hu, az első kutyabarát szolgáltatásokat és helyeket népszerűsítő portálként, valamint a kutyabarát turizmus úttörőjeként online felületein 2012 óta, a nyomtatott formában is országszerte elérhető ingyenes Kutyabarát Magazinban pedig 2017 óta népszerűsíti a felelős kutyatartást és a kutyabarát filozófiát. Kampányaival, projektjeivel a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez igyekszik hozzájárulni – ennek egyik kiemelkedő és meghatározó programja a 2014-től minden évben megrendezésre kerülő Év Kutyabarát helye kampány.

A kampány egyik fő célkitűzése, hogy minden évben egy hónapra kiemelt figyelmet kapjon a kutyabarátság, a hazai kutyabarát szolgáltatások, valamint a felelős kutyatartás népszerűsítése. Ebben a Kutyabarát.hu az összes hazai kutyás szolgáltatót, szereplőt megszólítja, aktivitásra buzdítja, bevonva a kutyatartó, állatszerető embereket is, akik szavazataikkal támogathatják kedvenc kutyabarát helyüket. A társadalmi felelősségvállalás jegyében idén is a Kutyabarát.hu felelős kutyatartási projektjét támogatta a kampány.

“Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy idén is – három-négy, ilyen embert próbáló évet követően – még mindig töretlen az érdeklődés és jelentkezés az Év Kutyabarát Helye kampányra. A kezdetekkor még az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a kutyabarátságra, bevonjuk a kutyabarát szolgáltatásokat annak érdekében, hogy együtt népszerűsítsük a kutyabarát filozófiát. Idén is bebizonyosodott, hogy a kampány azóta már túlnőtt önmagán. A kutyabarát turizmus fejlődésének, a kutyabarát szolgáltatások mennyiségi és minőségi növekedésének köszönhetően egyre többen szeretnék megmutatni, hogy kutyabarátok. A mi küldetésünk ebben pedig az, hogy folyamatos segítséget, kommunikációs lehetőséget biztosítsunk ezeknek a helyeknek, szereplőknek, hiszen ezzel közösen, hatékonyan járulhatunk hozzá a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez is.” – mondta Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu egyik alapítója, az Év Kutyabarát Helye kampány projektvezetője.

Az Év Kutyabarát Helyei 2023-ben

Cukrászda kategória

Közönségdíj – Márton Cukrászda (Balatonlelle)

Kutyabarát.hu különdíj – Gyógynövény Fagylalt Műhely (Zánka)

Kávézó kategória

Közönségdíj – Bomiz Deli (Budapest)

Kutyabarát.hu különdíj – Vasmacska Kávézoo (Budapest)

Étterem kategória

Közönségdíj – Komédiás Étterem (Győr)

Kutyabarát.hu különdíj – Sulyom Tájétterem (Sarud)

Kutyabarát.hu különdíj – Malom és Kacsa (Tata)

Kutyabarát Balaton különdíj – Zománc Bisztrócska (Vászoly)

Purina különdíj – Babutzi (Budapest)

Panzió/vendégház kategória

Közönségdíj – Margaréta Garden & Spa (Eger)

Kutyabarát.hu különdíj – Rókavár Vendégház (Csánig)

Kutyabarát Balaton különdíj – Jenny Vendégház (Zalakaros)

InfoPont különdíj – Pro Village Franciska major (Sopronkövesd)

Elanco különdíj – Kosbor Panzió (Magyarszombatfa)

Szálloda kategória

Közönségdíj – Dráva Hotel Thermal Resort**** (Harkány)

Kutyabarát.hu különdíj – Tisza Balneum Hotel **** (Tiszafüred)

Kutyabarát Balaton különdíj – Bonvital Wellness & Gastro Hotel****superior (Hévíz)

Infopont Magazin különdíj – Fészek – Étel és Hotel – (Zánka)

Infopont Magazin különdíj – Dráva Hotel Thermal Resort**** (Harkány)

Munkahely kategória

Közönségdíj – Be in Shape Szalon (Budapest)

Kutyabarát.hu különdíj – Impact Hub Budapest közösségi iroda

AsiaCenter különdíj – Be in Shape Szalon (Budapest)

 

Fotók: Eperjesi Viktor

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...