Saját KB bal
Saját KB jobb

Meghalt a kutya, aki több mint 1000 szót ismert

15 évet élt Chaser, a border collie.

Chaser, a border collie, 15 éves korában halt meg – számolt be róla a New York Times. A kutya arról vált világszerte ismertté, hogy több mint 1000 (egészen pontosan 1022) szót ismert.  A kutya kivételes tudását annak köszönhette, hogy gazdája: dr. John W. Pilley, – aki egyébként nyugdíjas pszichiáter –  2004 óta az eb tanításának szentelte az idejét. A gazdi onnan vette az ötletet, hogy olvasott egy Rico nevű kutyusról, aki mintegy 200 szót tudott, és kíváncsi volt arra, hogy az ő kutyája meddig tud jutni.

Chaser napi négy-öt órában gyakorolt, gazdája mutatott neki egy tárgyat, elmondta a tárgy nevét sokszor, majd eldugta a tárgyat, és megmondta a kutyának, hogy keresse meg. Ebből fakadóan Chaser leginkább játékok neveit ismerte meg első körben.

A terv annyira jól sikerült, hogy a kutya és gazdája világhírű lett, és a kutyára egyre több helyen, mint “a világ legokosabb kutyájára” hivatkoztak.

Chaser kedden halt meg, 15 éves korában. A kutya gazdája egy évvel korábban halt meg, a kutya egészsége az utóbbi hetekben kezdett romlani, nagy valószínűséggel kizárólag a kora miatt, mivel betegsége nem volt.

Forrás: nytimes.com 

Indexkép: nytimes.com

 

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...