Saját KB bal
Saját KB jobb
instagram/rhinorescueproject

Mérget fecskendeznek a szarvukba, hogy megmentsék őket az orvvadászoktól

Dél-Afrikában egy maréknyi szakember vezetésével merőben új és szokatlan módszerrel próbálják megmenteni azt a néhány megmaradt orrszarvú egyedet, akiket még nem öltek meg az orvvadászok.

Az utolsó ismert adatok szerint tragikus mértékben növekedett az orrszarvúak vadászata az elmúlt 10 évben. Kimondani is döbbenetes, az orvvadászok által megölt példányok száma megszázszorozódott csupán 10 év leforgása alatt. 2004-ben még „csak” 12 áldozata volt a vadászoknak, ez a szám 2014-ben már 1215-re növekedett.

Az orrszarvúakat kizárólag a szarvukért vadásszák, hiszen ez már többet ér az ázsiai fekete piacokon, mint az arany. Különleges gyógyító hatást tulajdonítanak neki, többek között az impotencia kezelésére is alkalmasnak találják. Ez természetesen nem igaz, de a több ezer éves hagyományokat és hiedelmeket sajnos nagyon nehéz megváltoztatni, ez pedig egy csodálatos fajt sodort a teljes kihalás szélére.

Az orrszarvúak védelmére egyre nagyobb közösségek szerveződtek, nemzetközi állatvédő szervezetek segítik az utolsó példányok védelmét és az orvvadászat büntetése is sokkal szigorúbb lett az elmúlt időszakban.  De nem tudnak minden egyes példány mellett ott állni és sajnos nem tudják semmilyen módon garantálni a biztonságukat a szabadon élő példányoknak.

Kutatók és tudósok évek alatt jutottak arra a következtetésre, hogy egyetlen módon lehet megvédeni ezeket az állatokat az orvvadászoktól, az pedig a szarvuk elértéktelenítése. Hogyan lehet értéktelenné tenni a szarvat anélkül, hogy ne fűrészeljék le? Hosszas kutatás és sikeres kísérlet után egy olyan méreg- és festékanyagból álló keveréket fejlesztettek ki, mely teljesen értéktelenné teszi a szarvat az állatra viszont semmilyen káros hatással nincs.

Az eljárás azzal kezdődik, hogy folyamatosan kutatják a szabadon élő orrszarvúakat és ha találnak egy példányt, akkor azt befogják.

Ezután elkábítják az állatot és beinjektálják a mérget a szarvába, valamint GPS jeladóval látják el és DNS mintát is vesznek tőle.

Ezen a képen jól látszik, hogy a helyi lakosok is szerves részei a mentő akciónak, segítik a kutatókat az eljárás alatt. A 4 éves Mokolo már túl van a kezelésen, ébredés előtt a falu lakosai körbeállják, hogy energiát és védelmet nyújtsanak neki. Ez a „mágikus kör” szent hellyé válik erre az időre és csak az orrszarvú támogatásáról szól.

Az eljárás mindössze 10-15 percig tart és az eddigi adatok alapján minden kezelt állat kitűnő egészségnek örvend. Vemhes nőstényeket is sikerült megmenteni a vadászoktól a kezelés segítségével, ők egytől egyig egészséges borjúnak adtak életet.

A módszer talán drasztikusnak tűnhet, de az eddigi adatok azt bizonyítják, hogy van értelme és eredménye, a kezelt állatok kikerülnek az orvvadászok célkeresztjéből így ezek a csodálatos állatok esélyt kapnak a túlélésre.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rhino Rescue Project (@rhinorescueproject) által megosztott bejegyzés,

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: rhinorescueproject.org

Fotók: instagram.com/rhinorescueproject/

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...