Saját KB bal
Saját KB jobb

Érdekes módot talált egy indiai állatvédő a hontalan kutyák megvédésére

A 31 éves Tauseef Ahmed több mint 10 éve tevékenykedik állatvédelmi aktivistaként, és sajnos rengeteg olyan esettel találkozott, amikor elgázolt kutyákhoz kellett orvost hívni. Érdekes ötlettel állt elő: fényvisszaverő nyakörveket vásárolt, hogy minden kóbor kutyát láthatóvá tegyen a sötét éjszakában.

Eddig 400-nál is több nyakörv talált általa gazdára, a településén élő és a környéken vándorló kutyák így esélyt kaptak arra, hogy akkor is biztonságosan közlekedhessenek, amikor besötétedik. Az Animal Care Trust (ACT) aktivista fiatal saját zsebből állja a nyakörvek megvásárlásának költségeit, amelyek lehetővé teszik, hogy az autósok már 50 méter távolságból észrevegyék az úttest környékén botorkáló négylábúakat.

Tauseef kezeményezése sikeresnek tűnik, már csak azért is, mert több helyi csatlakozott hozzá. Ők szintén láthatósági nyakörveket vásároltak, hogy részesei lehessenek a jótékony állatvédelmi akciónak. A fiatal indiai férfi állítólag fizetése 40-50%-át állatvédelmi tevékenységekre fordítja, és ha kezelésre szoruló állatot lát, rögtön a segítségére siet.

 

Szerencsi Évi
(Kutyabarát.hu)
Forrás: yourstory.com
Képek: yourstory.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...