Saját KB bal
Saját KB jobb

Még mindig jó erőben Zsiga, a 21 éves magyar labrador

Másfél éves volt Zsiga, amikor 1998-ban a szentesi menhelyről elhozta új gazdája, a labrador pedig ma is jó egészségnek örvend – számol be a delmagyar.hu.

Zsiga az elmúlt két évtizedben összesen háromszor volt beteg, mindhárom alkalommal kullancstól, de segített az állatorvos. Az ízületei már nem úgy szolgálnak, mint régen, de most is rohangál, és elkíséri a családot mindenhová, ahova menni kell.

„A legalapvetőbb dolgokat tudja: hol a helye, mi az a füttyjel, amire minden körülmények között ide kell jönnie. Nem volt vele soha semmi gond, a vendégekkel is barátságos, és amikor beszélek hozzá, mindig a szemembe néz. Látszik rajta az igyekezet, hogy meg akarja érteni, amit mondok” – mesélte gazdája, Murányi László.

A világrekorder

Jelenleg a Guiness Rekordok között Bluey-t tartják számon, mint a világ legtöbb évet megélő kutyáját. Bluey egy ausztrál pásztorkutya volt, aki 1910 és 1939 között összesen 29 évet és 5 hónapot élt, ebből közel 20 évet dolgozott végig aktívan.

 

 

Váltsuk emberi korra

A kutyaévek átszámítása közel sem olyan egyszerű, ahogy azt régen a „7-es szorzóval” gondolták. Egy kutya emberéveinek kiszámításához figyelembe kell vennünk annak súlyát, fajtáját és egészségi állapotát is. A hivatalosnak tartott számítást itt megtaláljátok.

 

További hosszú, boldog éveket Zsiga! Szerencsés a gazdád.

 

Idős kutyák nem vén kutyák:

Meglepte örökbefogadóit az öreg kutya

A 18 éves vak kutya egy fotónak köszönhetően menekült meg a halálsorról

Nincsen ennél meghatóbb idős kutya fotósorozat

A világ legöregebb kutyája

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: delmagyar.hu
Zsiga fotói: Králik Emese
Öreg kutya fotó: Pete Thorne
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...