Saját KB bal
Saját KB jobb

Jobban vannak az összekötött szájú, zsákban magukra hagyott kutyák

Egyre erősödik az a hét kölyökkutya, akiket nemrég egy zsákban talált egy állatvédő Monoron az út mellett. A kölykök szája és lába szigetelőszalaggal volt összekötve, hogy esélyük se legyen túlélni, de a csodával határos módon mégis megmenekültek.

A négy kisfiú és a három kislány már kezdi kipihenni a sok viszontagságot, ami történt velük. Egyelőre jól vannak, már egy kicsit kezdenek nyitni a világra is, bár még nagyon félősek. Az egyik kölyök sérves, és mindannyian borzasztó soványak, megérkezésükkor férgesek és bolhásak voltak. 

Sokan adtak hírt a kutyusok megmeneküléséről, nálunk is olvashattatok róluk, így a sorsukat intéző szervezethez rengeteg felajánlás érkezett. Ennek köszönhetően megkaphatják a megfelelő ellátást és az orvosi felülvizsgálatot, valamint biztosítani lehet az oltások és kezelések, féreghajtók, cseppek és étkezésük költségeit.

Amint fizikailag és lelkileg kellőképpen megerősödtek, lassan elkezdődhet a gazdikeresés folyamata is.

 

 

Túlélte a hét összekötött szájú, zsákba tett kutya Monoron

17 kutyával szaporított egy panellakásban

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: Monor és Környéke Csellengők Állatotthon

 

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...