Hatalmas sikerrel zárult az „Utazz kutyával” kampány

A Magyar Turizmus Zrt. idén augusztusban indította el „Utazz kutyával!” kampányát, amely a kutyás turizmus mellett a felelős állattartás népszerűsítését is zászlajára tűzte. A kampányhoz kötődő játék díjátadója az Állatok Világnapján volt, és nem is akárhol…

Az Állatok Világnapján, október 3-án a Rex Állatszigeten derült ki, ki nyerte el az „Utazz Kutyával” játék értékes nyereményeit a hazai kutyabarát szálláshelyek felajánlásában.   De nem csak adtunk, kaptunk is ajándékot, hiszen a Rex Kutyaotthon a Magyar Turizmus Zrt.-nek ítélte oda idén a Kisállatok Nagykövete kitüntető címet, hiszen a kampány során az örökbefogadás népszerűsítésére is nagy hangsúlyt fektettünk a Rex Alapítvány segítségével.

Magyarországon egyre többen szeretnék szabadidejüket is kedvenceik társaságában tölteni, ehhez pedig kutyabarát szálláshelyekre és szolgáltatásokra van szükség. Az ismeretterjesztésen felül – melyet az itthon.hu/utazzkutyaval menüben lehet folyamatosan elérni -, a kampányhoz kutyás képfeltöltő nyereményjáték is kapcsolódott, amelyre kutyusaikkal együtt nevezhettek a gazdik. A népszerű játékban mintegy 300 képet töltöttek fel. A nyerteseket két fordulós szavazáson választotta ki a zsűri.

Az Instagramon #utazzkutyaval hashtaggel vártuk a képeket az „Utazz kutyával” nyereményjátéra.  A beérkezett fotóknak a gazdit és négylábú társát kellett ábrázolniuk egy magyarországi kutyabarát szálláshelyen, vendéglátóhelyen vagy beazonosítható magyarországi turisztikai látványosságnál.

A képfeltöltés augusztus 16-án, a hontalan állatok világnapján indult és a Turizmus Világnapig, szeptember 27-ig tartott. Az „Utazz kutyával” nyereményjáték zsűrije szeptember 28-án ült össze, és mintegy 300 beérkezett fotót nézett át az értékeléshez.

Díjátadó a Rex Állatszigeten. A díjakat átadta dr. Vetter Szilvia, az MT Zrt. kommunikációs vezetője és
Glázer Tamás, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

A zsűri tagjai voltak: Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Sziládi-Kovács Tibor, a Kutyabarát.hu alapítója, Juhász Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnökségi tagja, Dr. Végh Ákos, a Magyar Állatvédelmi és Állatjólléti Társaság elnöke és Haba Gábor, a Rex Kutyaotthon Alapítvány marketingvezetője.

Az első körben az előzsűrizés során legjobbnak ítélt 28 képet kellett 1-től 10-ig terjedő skálán pontozta a zsűri. Az értékelés fontos szempontja volt például, hogy a kutya láthatóan jól érezze magát az adott környezetben. A szavazatok értékelésekor a 28 képből a 6 legtöbb szavazatot kapott képet bocsátották ismét szavazásra.

A Magyar Turizmus Zrt. a nyereményjáték lezárultával is tovább kíván foglalkozni a kutyás turizmussal. Ennek következő lépéseként kiemelt partnere, a Kutyabarát.hu által indított az Év Kutyabarát Helye versenyen a zsűriben is képviselteti magát.

A nyertes képekről itt írtunk.

Kiemelt partnereink voltak

Kutyabarát.hu

Magyar Állatvédelmi és Állatjólléti Társaság

Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség

Magyar Utazási Irodák Szövetsége

Rex Kutyaotthon Alapítvány

Nyereményfelajánlók

Abbázia Country Club*** superior Őrség

Babi Vendégház Balatonfüred

Szent Orbán Panzió – Zalakaros

Hotel Villa Natura Zalakaros***

Óbudai Múzeum

Szakmai Partnerek

Budaörsi Állatmenhely

MAHART Passnave Személyhajózási Kft.

Szentendrei Skanze

Futrinka Egyesüle

Hotel Caramell****

Hotel GRANTE ***

Hotel Makár Sport és Wellness

Náncsi néni étterme

Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány

Szépalma Hotel és Ménesbirtok

Medveotthon Veresegyház

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...