Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutya-kütyü: Okosnyakörv

Ha okos a kutyája, akkor azért kell neki ilyen nyakörv – ha nem, akkor meg azért. Jó néhány olyan eszközt találni a piacon, amit kutyák számára készítettek a fejlesztők. Egy ausztrál cég ezek szinte minden valamirevaló funkcióját egyetlen nyakörvbe építette be – olvasható a HVG.hu oldalán.

A Buddy egy olyan okosnyakörv, ami a létező összes szükséges információt megadja, amit az ember tudni szeretne a kutyájáról. Amellett, hogy a beépített LED-ek segítségével még sötétben is jól láthatóvá teszi az állatot, a benne lévő GPS jeladó segítségével akkor is könnyen a nyomára lehet akadni, ha már látótávolságon kívül került.

A nyakörvhöz egy androidos készülékekre, valamint iPhone-ra és iPadre is elkészített alkalmazás is tartozni fog, amivel különböző zónákat állíthatunk be. Ha a kutya átlépte a zóna határvonalát, az app azonnal jelez, így jóval kisebb az esély arra, hogy végül elveszítsük. A készülékbe egy lépésszámlálót is beépítettek, így a felhasználó pontosan tudni fogja, háziállatának mennyi mozgásra lenne szüksége naponta, és ebből mennyi az, amit már teljesített. Mindemellett egy hőmérőt is kapott a kütyü, ami folyamatosan monitorozza a kutya testhőmérsékletét, az információkat pedig továbbítja az okostelefonra.

A teljes cikk a HVG.hu oldalán olvasható.

Már Magyarországon is léteznek olyan nyakörvek, melyekbe GPS jeladó van szerelve, ezzel nagy biztonságot nyújtva a gazdiknak és kutyáknak egyaránt. A magyar Háziállat GPS-ről ITT olvashatsz részletesen.

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 

Forrás: hvg.hu
Fotó: Squeaker
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...