Véget ért a világ leghosszabb kutyaszánversenye

1600 km, 8 nap, hófúvásban, szélviharban. Az alapító unokája, a 27 éves Dallas Seavey, a két évvel ezelőtti győztes nyerte meg kedden a világ leghosszabb, közel 1600 kilométeres kutyaszánversenyét, az alaszkai Iditarodot. – írja a sportgeza.hu

A legendás kutyaszánhajtó dinasztia legfiatalabb tagja rekordidő – 8 nap, 13 óra, 4 perc és 19 másodperc – alatt ért célba, izgalmas hajrával megelőzve az utolsó 120 kilométeren az élen haladó Jeff King négyszeres bajnokot és Aliy Zirkle örök másodikat. King mindössze 40 kilométerrel a finis előtt kényszerült feladni a versenyt az erős szél miatt, amely hófúvásokkal terítette be az utolsó szakaszt, írja az MTI. 

A birkózóbajnokként és egy alaszkai televíziós túlélőshow résztvevőjeként is ismert Dallas Seavey a nagyapja, Dan Seavey által 1973-ban alapított verseny történetének legfiatalabb résztvevőjeként, 25 évesen nyerte meg először a 2012-es futamot Alaszka végtelen hómezőin. Apja, Mitch Seavey két alkalommal győzött, legutóbb tavaly, 53 évesen a legidősebb versenyzőként.

Kereken 70, köztük első ízben különösen sok skandináv csapat indult útnak március 2-án Anchorage-ból a Bering-tenger partján fekvő Nome városba. 

A győztes jutalma 50 ezer dollár és egy teherautó, az őt követő 29 versenyző egyre csökkenő pénzjutalomban részesül. Az 1049 dolláros alapjutalmat mindenki megkapja, akinek sikerül célba érni.

Az Iditarod azt a történelmi útvonalat követi, amelyet először tett meg 1925-ben néhány musher – szánhajtó – kutyák által vontatott szánokkal, hogy gyógyszereket jutassanak el a diftériajárvány által fenyegetett településre.

Fotók: Nathaniel Wilder

 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 
Forrás: sportgeza.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...