Saját KB bal
Saját KB jobb
Falco cherrug - Forrás: wikipedia

A kerecsensólyom lett az Év Madara 2024-ben

Európa egyik legnagyobb sólyomfaja, a kerecsensólyom nyerte el 2024-ben az Év Madara címet. A kerecsensólyom (Falco cherrug) Európában és Ázsiában honos nagytestű ragadozómadár. A magyar mondakörben és hitvilágban kiemelt szerepet játszó madár 2000-ben már elnyerte egyszer az Év Madara címet.

„A kerecsensólyom kontinentális szinten is kiemelkedő  természeti értékünk. Az Európai Unióban élő állományának több mint 60%-a Magyarországon fészkel, és világszinten a kárpát-medencei az egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya a fajnak. Megőrzésében a hazai természetvédelem felelőssége óriási, az MME 1974-es megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít e fajra, ezért is lett a 2024-es MME 50 jubileumi év madara.” – olvashatjuk a Magyar Madártani Egyesület honlapján megjelent cikkben.

Az érdekes, a kerecsensólyom életmódját, szokásait és hazai állományának történetét bemutató írásból azt is megtudhatjuk, hogy a faj hazai állománya egyszer már szinte kipusztult. Az 1980-as évekre a hazánkban költő párok száma mindössze tízre esett vissza. Ekkor indult az a program, amelyet az MME koordinált, és a hazai állomány növekedését célozta meg. Az elmúlt évtizedek természetvédelmi erőfeszítéseinek köszönhetően ma már körülbelül 150 ismert kerecsensólyom pár él Magyarországon. A becsült állományt létszáma ennél valamivel több, 180-200 pár.

A Magyar Madártani Egyesület összefoglalója szerint a veszélyeztető tényezők közé sorolható a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely pusztulás. Ezen kívül a kerecsensólyom fő zsákmányállata az ürge, amely szintén az élőhely beszűkülése révén kritikus helyzetbe került. Továbbá, a „nem megfelelően alkalmazott rágcsálóirtó szerek, a ragadozó madarak illegális mérgezése, a fészekgazda madárfajok üldözése, az elektromos vezetékhálózaton elszenvedett tömeges áramütés mind-mind egymást erősítő állománycsökkentő tényező.”


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kerecsens%C3%B3lyom; https://mme.hu/hirek/2024/01/01/2024_ev_madara_kerecsensolyom; Kép: Készítette: Quartl – A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=11556522
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...