Saját KB bal
Saját KB jobb

Közlemény: Megszűnik a keszthelyi kutyás strand jelenlegi működése

A keszthelyi képviselő-testület a tegnapi ülésén megszavazta a polgármester előterjesztését, amelynek következtében megszűnik a jelenlegi kutyás strand működése.

A Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand közleménye:

„A döntéssel kapcsolatban számos nyilatkozat és állítás jelent meg a nyilvánosságban, ezért fontosnak tartjuk, hogy ismertessük az ügy tényeit.

A szerződés még három évre biztosította volna a működést

A Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand határozott idejű szerződéssel rendelkezett, amely alapján a strandot még három évig üzemeltethettük volna.

A szerződés ugyanakkor egyértelműen rögzíti, hogy amennyiben azt a tulajdonos felmondja, a terület kizárólag más rendeltetésű célra használható. A képviselő-testület döntése alapján ez a jövőben közterület, illetve „szabad park” funkció lesz.

Ezért nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy a jelenlegi helyszínen továbbra is kutyás strand működhet.

Több mint 25 millió forintos fejlesztés saját forrásból

Az elmúlt években a szerződésben vállalt kötelezettségeinknek megfelelően saját forrásból hajtottunk végre jelentős beruházásokat.

Megvalósult az épületek teljes felújítása, az infrastruktúra fejlesztése, a kutyák biztonságát szolgáló dupla kerítésrendszer kiépítése, kutyajátszótér létesítése, parkosítás, fa- és virágültetések, valamint kamerarendszer telepítése.

A beruházások összértéke meghaladta a 25 millió forintot. Ezek a fejlesztések nem a vállalkozás tulajdonát képezik, hanem az önkormányzat vagyonát gyarapítják.

A strand emellett az elmúlt években országos ismertséget szerzett, jelentős turisztikai és marketingértéket teremtve Keszthely számára.

Az „illegális működés” állítása megalapozatlan

Visszautasítjuk azt az állítást, hogy a kutyás strand illegálisan működött.

A strand létrehozásáról 2019-ben önkormányzati testületi döntés született, működésünk pedig végig megfelelt a hatályos jogszabályoknak és az érvényes szerződés rendelkezéseinek.

Amennyiben bármilyen jogsértés fennállt volna, annak jelzésére az elmúlt két évben is lehetőség lett volna. Ilyen jelzés sem felénk, sem a hatóságok részére nem történt.

A nyitvatartás a biztonságot szolgálta

A strand nyitvatartási rendjét mindig szakmai és biztonsági szempontok alapján alakítottuk ki.

Álláspontunk szerint egy kivilágítatlan külterületen működő, kutyák számára kialakított létesítmény folyamatos, felügyelet nélküli nyitva tartása sem vagyonvédelmi, sem állatvédelmi, sem közbiztonsági szempontból nem tekinthető felelős megoldásnak.

A vállalkozás működése természetesen nyereségorientált

A polgármester nyilatkozataiban kifogásolta, hogy vállalkozásként működünk.

Ezzel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy egy vállalkozás működésének természetes célja a fenntartható gazdálkodás és a befektetések megtérülése. Ez önmagában sem jogi, sem erkölcsi kifogás tárgya nem lehet.

Ennek ellenére az elmúlt években nemcsak vállalkozást építettünk, hanem egy olyan turisztikai attrakciót is létrehoztunk, amelyből a város, a helyi szállásadók, vendéglátóhelyek és kereskedők egyaránt profitáltak.

A civil szervezetek bevonása méltatlan

Sajnálatosnak tartjuk, hogy a vita során olyan civil szervezetek neve is felmerült, amelyeknek nincs közük a kutyás strand működtetéséhez.

Ezek a szervezetek önálló jogi személyek, pályázatokon szabályosan elnyert támogatásokból működnek, és hosszú évek óta olyan közösségi és turisztikai programokat szerveznek, amelyek Keszthely hírnevét öregbítik.

Álláspontunk szerint nevük emlegetése ebben az ügyben nem szolgálja a tárgyszerű tájékoztatást.

A legfontosabb kérdés továbbra is nyitott

A történtek kapcsán továbbra sem kaptunk választ arra, hogy mi indokolta egy olyan turisztikai attrakció megszüntetését, amely az elmúlt években országos ismertséget szerzett, és közvetve évente több tízmillió forintos gazdasági hasznot termelt Keszthelynek és a helyi vállalkozásoknak.

Felmerül a kérdés: a tervezett közpark képes lesz-e hasonló turisztikai vonzerőt teremteni, több látogatennyiben igen, ennek eredményeit örömmel fogjuk üdvözölót vonzani, több vendégéjszakát és nagyobb bevételt biztosítani a város számára?

Amennyiben igen, ennek eredményeit örömmel fogjuk üdvözölni.

Ha azonban nem, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy valóban a város hosszú távú érdekei álltak-e a döntés középpontjában.

Köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt években támogatták munkánkat, és hozzájárultak ahhoz, hogy a keszthelyi kutyás strand Magyarország egyik legismertebb kutyabarát közösségi helyszínévé váljon.

A fejleményekről a jövőben is hitelesen és tényszerűen tájékoztatjuk a nyilvánosságot.”

(Kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...