Keresik Wilsont, a keresőkutyát

Nagy erőkkel keresik Wilsont, a belga juhászkutyát. A kutyus azután tűnt el, hogy megtalált és biztonságba juttatott négy elveszett gyermeket az Amazonas-medence esőerdejében.

Senkit sem hagyunk hátra – Forrás: Twitter – Kolumbiai Fegyveres Erők, @FuerzasMilCol

Miután szinte csodával határos módon biztonságba kerültek a gyerekek, a kolumbiai speciális mentőegységnek saját kutyáját, Wilsont kellett keresni. A mentésben részt vevő hat éves kutyát és a csapatot egy repülőgép lezuhanását követően hívták a túlélők keresésére. Nem volt bizonyíték arra, hogy a gépen utazó négy gyermek túlélte a balesetet, amíg Wilson meg nem talált egy cumisüveget a gép roncsaitól távolabb. Ez volt az első bizonyíték arra, hogy a testvérek elhagyták a gépet, és feltehetően életben vannak.

A repülőgép május elsején zuhant le a kolumbiai dzsungelben. Az utasok között volt a 13 éves Lesly és három kisebb testvére, Soleiny (9), Tien Noriel (4) és Cristin (1). A felnőtt utasok, köztük a gyerekek édesanyja, a pilóta és a helyi vezető életüket veszítették a katasztrófában, így a gyerekek magukra maradtak a sűrű és veszélyekkel teli dzsungelben. Miután Wilson rájuk talált, napokig velük volt, nem hagyta el a gyerekeket. Elmondásuk szerint a kutya a barátjuk és a társuk lett. Wilson lábnyomai vezették el a mentőcsapatot a gyerekekhez, akik szerencsére, életben maradtak, és nagyapjukhoz kerültek. Ez június 9-én, negyven nappal a baleset után történt – szinte csodával határos módon.

Sajnos, a keresőkutyának valamikor a gyermekek megtalálása és a mentőcsapat megérkezése közötti időszakban nyoma veszett. A kolumbiai hadsereg és a mentőcsapatok azonban azóta is nagy erőkkel keresi Wilsont. A kolumbiai fegyveres erők ígéretet tett, hogy nem hagyják abba a keresést, amíg Wilsont meg nem találják. Június 13-án bejelentették az Esperanza, azaz a Remény, hadműveletet, melynek keretében egy 100 katonát és 70 helyi lakost számláló alakulat folyamatosan keresi Wilsont.

Tegnap a twitteren egy Wilson érdemeit elismerő poszt mellett azt írták: „Nem nyugszunk, amíg meg nem találjuk!”.


Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Forrás: https://twitter.com/FuerzasMilCol; https://www.thewildest.com/dog-lifestyle/wilson-the-search-dog; Kép: Twitter – Fuerzas Militares de Colombia; Photo by Jozef Fehér: https://www.pexels.com/photo/adult-tan-belgian-malinois-biting-stick-on-grass-field-1719518/
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...