Öt kutyával és három gyerekkel teljes az életünk
Interjú Sárközi Évivel és Sárközi Ákossal
Sárközi Évi és Sárközi Ákos élete, művészete és szerelme is egyik pillanatról a másikra került az ország és a bulvárlapok érdeklődésének középpontjába. Bár Ákos már Michelin-csillagos séf volt, amikor bekerült a „Konyhafőnök” című televíziós műsorba, az országos ismertséget ez a műsor hozta meg számára. Következetessége, profizmusa és szakmai alázata tette végtelenül szimpatikussá a nézők és a versenyzők körében is, immár 6 évadon keresztül. Közben feleségével közös televíziós műsort is vállaltak, így Évit is megismerte ország-világ, ezzel együtt pedig csodálatos festményei is egyre ismertebbé váltak. Három gyermekkel és öt kutyával alkotnak egy nagy, kedves, kiegyensúlyozott és remekül működő falkát. Hogyan vezetett idáig az útjuk és hogyan lehet öt kutyát menedzselni? Többek között erről is beszélgettünk.
ÁKOS
Kutyabarát.hu: A művészeti hajlam már korán megmutatkozott nálad. Egészen fiatalon fotósnak készültél.
Sárközi Ákos: Világ életemben fontos volt számomra a vizualitás. Édesapám nagy fotós és videós volt, tőle örököltem meg az első fényképezőgépemet is, egy Zenitet. Azzal jártam a várost, általában szociofotókat készítettem. Volt saját laborom is, magam hívtam elő a filmeket és készítettem el a papírképeket. Igen, arra készültem, hogy ez lesz a szakmám. Nagyon egyszerű oknál fogva nem sikerült: nem találtam magamnak gyakorlati oktatót. Ezen múlt, hogy más irányt vett a karrierem. Ma már a fotózás kiszorult az életemből, inkább csak telefonnal fotózom. Nehéz összeegyeztetni az elfoglaltságaim mellett és már van másfajta hobbim is, elkezdtem festegetni.
A festészet nem teljesen új hobbi nálad, ugye? Évivel, a feleségeddel úgy ismerkedtetek meg, hogy elkezdtél hozzá oktatásra járni.
Igen, láttam a képeit és fantasztikusnak tartottam a munkáit. Egy idő után megkértem, hogy tanítson festeni. Most is a tanítványa vagyok.
A kreativitásod és a művészi hajlamod az ételeid elkészítésében is fontos szerepet kapnak. Mi a fontosabb: a látvány vagy az ízvilág?
Mind a kettő nagyon fontos. Amikor egy ember először találkozik az étellel, már akkor megfogalmazódik benne róla valami, csupán a látvány alapján. Ha egy művészi alkotást, egy szép tányért lát valaki maga előtt, ennek a tükrében fogja megkóstolni. A kettőt tehát nem szabad külön választani. Látnia kell a vendégnek, hogy sokat foglalkoztak a tányérral, azonban a minőség és az ízvilág is nagy hangsúlyt kapott. Ha fejben sikerül összekapcsolni ezt a két dolgot, akkor már az ízekre is sokkal nyitottabb lesz.
Kutyabarát.hu: Kuktából séf. Tulajdonképpen minden séf kuktaként indul, de nem lesz minden kuktából séf. A te esetedben mi kellett ahhoz, hogy egy kuktából Michelin csillagos séf legyen?
Sárközi Ákos: Nagyon nehéz ezt megfogalmazni. Ahhoz, hogy valaki jó vezetővé váljon, idő kell. Fel kell mászni azon a bizonyos létrán. Sok olyan helyen dolgoztam, ahol szakmailag és emberileg is nagyon jó emberekkel találkoztam. Ezt nem szabad kihagyni! Mindenbe bele kell látni, mindent ki kell próbálni és meg kell tapasztalni. A buktatókat is. Nagyon fontos, hogy egységben lássuk a teljes folyamatot! Egy séf feladata rendkívül összetett. Hallás alapján tudni kell, hogy mi történik mögöttem a konyhában. Nagyon szerettem például üzemi konyhán dolgozni, és olyan helyeken lenni, ahol mindent nekem kellett csinálni. Cukrászatot, felszolgálást, minden folyamatot.
A pályád során egyértelműen a Michelin-csillag volt a mérföldkő. Rá is tetováltattad a karodra.
Igen, ez volt az első tetoválásom, és egyébként ennek köszönhetem az összes többit is. Ezt akkor még a bátyám csinálta 2014-ben. Amikor fiatal szakács vagy még álmodozol a Michelin-csillagról, aztán szépen lassan távolodik a dolog, már nem lesz a mozgatórugója a munkádnak. Kicsit elérhetetlen cél. Amikor a Borkonyhával megkaptuk 2014-ben a csillagot, akkor a fine dining volt előtérbe helyezve Magyarországon. Én pedig egy francia bisztró jellegű konyhát csináltam. Ezért tényleg nagyon váratlanul ért a hír. Egy Bocuse d’Or versenyen zsűriztem éppen, miközben a csapatom is versenyzett.
És egyszer csak jött egy telefon?
Nem, nincs hivatalos kiértesítés. Jókuti András gasztroblogger barátom mutatta a mobilján, hogy nézd csak, mi van itt! Akkor még elhajtottam, hogy nem vagy normális, ne szórakozz velem! Nem akartam elhinni. De amikor bemondták a hangosbemondóba és kitört egy kisebb ováció, akkor már kezdtem felfogni. Azt sem tudtam, hogy mi van, elképesztő érzés volt. De akkor, abban a pillanatban a saját csapatomra kellett koncentrálni.
A Textura már teljes egészében a saját alkotásod. Titkos céljaid között szerepel egy újabb Michelin-csillag megszerzése?
Nagyon jó lenne, szeretnék első magyar séfként két teljesen különálló étteremmel csillagot kapni. Azt gondolom, az lenne a szakmám csúcsa.
Az országos ismertséget mégsem a csillag hozta meg, hanem a Konyhafőnök. Mennyire volt ez kényelmes szerep számodra?
Egyáltalán nem volt az. Soha nem voltam televíziós személyiség, gyorsan beszélek, nem érdekel a celebség. Nem szeretem ezt a világot, nem tartom magam annak, és nem is akarok azzá válni soha. Én nem vágytam egy televíziós műsorba. Azért vállaltam el a műsort, mert a szakmaiságot akartam megmutatni. Kicsit kinyitom az emberek szemét, új alapanyagokra, új technológiákra. Az volt a misszióm, hogy az emberek próbáljanak ki más alapanyagokat is, amikkel eddig nem tudtak mit kezdeni. Úgy érzem, hogy ez sikerült.
Térjünk át egy kicsit a kutyákra. Mióta vagy kutyás?
Gyerekkoromat végig meghatározták az állatok, kutyák, cicák. A családom általában bokszereket tartott. Nekem is volt egy Aida nevű bokszerem, imádtam. Nem volt kérdés, hogy nekem mindig is lesz kutyám. Nagyon korán megtanultam, hogy mivel jár egy kutya, hogyan kell bánni velük. Pont ezért nem vállaltam később kutyát, amikor elkezdtem dolgozni. Felmértem, hogy nem tudom megadni neki azt, amire szüksége van. Ez a felállás pedig csak az utóbbi pár évben változott, most már öt kutyával élünk együtt. Nagyon boldog vagyok, hogy a kutyák újra az életem részei.
ÉVI
Kutyabarát.hu: Az összes festményed gyönyörű, de a kutyás képekkel valami egészen újat és különlegeset alkottál. Védjegyeddé vált, hogy egy szemüveget festesz az állatos portréidra. Mondd, mit jelent ez a szemüveg?
Sárközi Évi: Igen, ez egy koncepció, melynek kialakulásához két fő ok vezetett. Ezzel akarom szimbolizálni azt, hogy mennyire fontos, hogy próbáljuk meg látni az ő szemükön keresztül a világot. Ismerjük meg őket minél jobban, érezzük az ő lelki világukat, tudjuk, hogyan látnak minket, mik a szükségleteik, mik az igényeik. A másik dolog pedig ennél sokkal egyszerűbb: szerintem nagyon jól áll nekik. Egyébként a zsiráfra és a lóra is rátettem a szemüveget, nekik is nagyon jól áll.
Te is kutyás gyerekként nőttél fel?
Cicám volt gyerekkoromban, ő volt az első háziállatom, akit megengedtek a nagyszüleim. Nagyrészt velük nevelkedtem. Kutyát akkor még nem engedtek, ezt aztán felnőtt koromban kompenzáltam is. Nekem akkor lett először kutyám, amikor Ákossal megismerkedtem. Mi már nem akartunk közös gyereket vállalni, mindkettőnknek van már összesen három, őket hívjuk közös gyerekeknek. Eljött az ideális idő és a körülmények arra, hogy legyen egy kutya. Aztán ebből öt lett.
Akkor te viszonylag kezdő gazdi vagy.
Igen, de nagyon sokat tanulok. Kutyaiskolába járok folyamatosan, fontosnak tartom ezeknek az ismereteknek a megszerzését, hogy jól tudjon működni egy séta, az együttélés. Sokat tanulok magamról, a kutyákról, a szükségleteikről, a kommunikációról.
Kutyabarát.hu: Mesélj nekünk arról, hogyan lett belőled festő.
Sárközi Évi: Már gyerekkoromban kiderült, hogy van kézügyességem. Nagyon sok rajzversenyt nyertem, mindig érdekelt a rajz. Imádtam a rajzórákat, otthon is állandóan rajzoltam. Aztán másfelé sodort az élet, és automatizálási technikusként végeztem, ezt kevesen tudják rólam. Fiatal felnőttként jött az az elhatározás, hogy szeretnék mesterektől tanulni és komolyabban foglalkozni a képzőművészettel. Ezért elmentem a Nyíregyházi Főiskolára, ahol ábrázolás-festő szakon végeztem. Nagyon jó tanáraim voltak, még a mai napig is elképesztő pozitívummal gondolok vissza rájuk. Rengeteget tanultam tőlük, és nagyon meghatározták a művészetemet.
ÉVI+ÁKOS
Kutyabarát.hu: Amikor egyeztettük az interjút és a fotózást még „csak” négy kutyátok volt, amikor pedig megérkeztetek a stúdióba már öt kutyával jöttetek. Sokáig egyikőtöknek sem volt kutyája, most pedig egyszerre öt van. Hogyan kerültek hozzátok, és mennyire volt tudatos ez a bővülés?
Évi: Sushi, a csivava volt az első, lassan három éve van velünk. Őt Zsófinak, a nagylányomnak hoztuk. Akkor még lakásban laktunk, így ideális volt első kutyának a termete miatt. Aztán elköltöztünk családi házba, és elindult a lavina. A következő érkezőnk Elena volt, a Cavalier King Charles spániel , ő most másfél éves. Ez a fajta az én választásom volt, nagyon büszke vagyok rá mert gyönyörű, csajos és nagyon okos. Jártam vele is kutyasuliba, kiváló eredménnyel fejeztük be. Jó természetű kutyus, mindenhez alkalmazkodik.
Ákos: Szerettünk volna egy családi kutyát is, így az én választásom lett Coco, a csoki labrador. Úgy gondoltuk, hogy a két kicsi mellé még elfér egy nagyobb.
Három kutyánál még nem éreztétek a megnövekvő terheket, feladatokat?
Évi: De igen, éreztük, hogy kezdenek megnövekedni a logisztikai feladatok, de én közben beleszerettem az angol agárba. Úgy voltunk vele, hogy most már mindegy, hogy három vagy négy kutya. Szerettük volna, hogy legyen Coconak egy méretben hozzáillő pajtása, így lett Fiji, az angol agár. Nagyon sokat olvastam az agarakról mielőtt rá esett a választásom. Mind a két kutyával kijártuk a kutyaiskolát, és remekül működnek együtt, igazi barátok, játszótársak lettek.
Fiji után pedig megérkezett a legújabb családtag is.
Évi: Igen, ő Nina, egy kis olasz agár, aki 3 hónapos, és 3 hete van velünk. Az első pillanattól kezdve beilleszkedett a bandába, nagyon bátor és rendkívül gyorsan tanul. Minden nap foglalkozom vele, figyelmes és kitartó. Néha nem is akarja, hogy abbahagyjuk a tréninget.
Hogyan lehet öt kutyát menedzselni három gyerek és számos elfoglaltság mellett?
Évi: A három kicsivel sokkal egyszerűbb bent a házban, ők ott elvannak . A nagyok is bent voltak sokáig, de tavasztól már inkább kint vannak a kertben. Amikor a nappaliban elkezdtek játszani, a pohár nem maradt meg az asztalon. Most övék a kert, be se akarnak jönni. Járunk velük napközibe, ott sok kutyával tudnak együtt rohangálni, és egy erdő mellett lakunk, úgyhogy mi is sokat sétálunk velünk.
Ákos: Egészen simán lehet menedzselni öt kutyát, ha az ember kellőképpen jól tudja szervezni a saját életét. Nálunk a szeretet a kutyusaink iránt nem öt felé osztódik, hanem annyiszor szorzódik. Szerencsések vagyunk, hogy Évit a munkája és a műterme az otthonunkhoz köti, így napközben is sokat tud velük lenni. Így valóban könnyebb, hogy valaki mindig otthon van. A kutyák pedig nagyon jól elvannak egymással.
Évi: Tényleg sokat foglalkozunk velük, nagyon jól neveltek és jó kutyusok. A kutyaiskolát egyébként mindenkinek kötelezővé tenném. Kezdő kutyásként azonnal tanulni indultam, és most öt kutyával békésen és összhangban élünk. Persze van még mit tanulni, de az alapvető szabályokat szépen sikerült felállítani.
Kutyabarát.hu: Terveztek még kutyát?
Évi: Nem. Most már meghúztuk a határt! A lányom el fogja vinni Sushi-t magával az egyetemre, így majd csak négyen maradnak ősztől.
Hogy érzitek, miért jobb kutyákkal élni, mint kutyák nélkül?
Évi: A kutya mindig pozitív hatással van az emberre. Sok mindenre megtanít – türelemre, elfogadásra. Megmozgat, kimész velük a szabadba, sétálsz velük. A kutyák előtt sokat ültem otthon, most pedig szinte állandóan kint vagyunk velük valahol. Nyilván vannak vele járó kötelezettségek, de sokkal több a pozitív oldala.
Ákos: Akinek van valamilyen állata otthon az tudja pontosan mi az a plusz, amit tud adni. A szeretet, a kedvesség, az hogy valakiről gondoskodhatunk. Ezt tényleg csak az tudja, akinek van, vagy volt már kutyája vagy bármilyen állata.
