Saját KB bal
Saját KB jobb
youtube

Halászfelszerelésbe gabalyodva hozta világra borját egy bálna

A veszélyeztetett bálna egy nehéz halászkötélbe tekeredve élt már hónapok óta, borját is így hozta világra.

A Snow Cone nevű bálnát már régóta figyelték a tudósok, miután észrevették, hogy egy nagy és nehéz halászkötélbe van csavarodva, melyből nem tud szabadulni. Azt azonban nem tudták sokáig, hogy a bálna vemhes és igazi meglepetés volt, amikor egy egészséges borjút hozott a világra. A tudósok azonban komolyan aggódnak az anya és a borjú állapotáért.

Március óta figyelik

Először márciusban vették észre a bálnát a kutatók, ahogy a massachusettsi Plymouth-öbölben halászkötelet húz maga után. Állatmentők és önkéntesek komoly erőfeszítéssel meg tudták szabadítani a kötél egy részétől, de sajnos nem az egésztől.  A bálna pedig elhagyta az öblöt, mielőtt a rácsavarodott kötél másik részét is sikerült volna eltávolítani. Ezután májusban és júniusban is több kísérletet tettek az állat kiszabadítására, de Snow Cone nem volt könnyen megközelíthető, és ellenállt minden megmentésére irányuló mozdulatnak, közeledésnek. A kutatók azonban ekkor még nem tudták, hogy vemhes.

Újra látták, immár egy borjúval

A nyári hónapok után aztán novemberben került újra bálnamentők szeme elé, ekkor azonban már egy egészséges borjúval az oldalán találtak rá, testén továbbra is a súlyos béklyóval. A bálnamentőket meglepte az esemény, közleményük szerint nagyon aggódnak a kis család egészségéért. A borjú ugyan egészséges és nem akadt bele a kötélbe, de sajnos előfordulhat, hogy anyja mellett úszkálva hamarosan ő is a kötelek közé szorul.

Az anyabálna szájából még mindig két hosszú kötéldarab lóg ki, melyek ha összecsavarodnak, a borjú is veszélybe kerülhet. A bálna száj- és fejsérülései is aggasztóak, de a kutatók szerint Snow Cone egy igazi kitartó harcos. A bálna előző borja egy hajó balesetben vesztette életét tavaly, mostani kicsinyét pedig olyan vehemensen védelmezi, hogy meg sem próbálják egyelőre megközelíteni őket, hogy a köteleket eltávolítsák.

Az észak-atlanti bálnák súlyosan veszélyeztetettek, és mind a halászeszközökbe gabalyodott, mind a hajókkal való ütközések komoly veszélyt jelentenek a fajra. Kevesebb, mint 350 bálna maradt a területen, és jelenleg gyorsabban pusztulnak, mint ahogy szaporodni tudnak.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: youtube, huffpost

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...