Saját KB bal
Saját KB jobb

Elfogadták az új klímaegyezményt a Glasgow-i klímacsúcson

Megszületett az új globális klímaegyezmény és a résztvevő országok el is fogadták szombat este Glasgowban, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 26. ülésén.

A klímacsúcson összesen 197 ország küldöttei vettek részt és csaknem két héten át tárgyalták az új megállapodást tervezetét. Végül az új klímaegyezményt egy nappal a hivatalos határidő után, szombaton hagyták jóvá, komoly kompromisszumok árán.

Nevezzük nevén: szén

A Glasgow-i Klímaegyezmény (Glasgow Climate Pact) az első olyan környezetvédelmi megállapodás, mely konkrétan említi, nevén nevezi a szenet, mint fosszilis fűtő anyagot, melynek a használatát hosszú távon csökkenteni kell az energia termelésben.  Az első komoly kompromisszum ezzel kapcsolatban született, hiszen az eredeti tervben a teljes elhagyásáról, szakaszos megszüntetésről volt szó. India kifogása alapján azonban a szövegbe megszüntetés helyett csökkentés került. Az ország képviselője szerint a fejlődő országok első fontos problémája a szegénység felszámolása, ezért nem tudják vállalni a teljes beszüntetést.

A globális széndioxid-kibocsátás  csökkentésére vonatkozó tervek sem teljesültek

Az ENSZ által kitűzött célok között szerepelt a kötelezettségvállalás a globális széndioxid-kibocsátás 50 százalékos csökkentésére 2030-ig.  António Guterres, az ENSZ főtitkára szombat este, a glasgow-i COP26-értekezletet bezáró nyilatkozatában elismerte, hogy ezek a célok nem teljesültek a tanácskozáson és az egyezményben, de „megteremtette az előrelépés alapjait”. A résztvevő országoknak 2022 végéig még erőteljesebb terveket kell kidolgozniuk arra, hogy miként kívánják teljesíteni a szennyezőanyag-kibocsátás 2030-ig vállalt csökkentését. Ettől függetlenül  65 résztvevő ország kötelezettséget vállalt arra, hogy megszünteti a szén felhasználását energiatermelésre, és mindegyik fejlett ipari gazdaság vállalta azt is, hogy még az idén befejezi a széntermelés és a szénfelhasználás állami támogatását.

Váratlan fejlemény

A glasgow-i klímacsúcs egyik váratlan fejleményeként a héten kétoldalú klímavédelmi együttműködésről állapodott meg az Egyesült Államok és Kína.  Washington és Peking kötelezettséget vállalt arra, hogy gyorsított ütemben lép fel a klímaválsággal szemben „a kritikus 2020-as évtizedben”, emellett többoldalú konstrukciók keretében – köztük az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményén belül – is együttműködik egymással a klímaváltozás katasztrofális hatásainak elkerülése végett. Közleményük szerint az USA 2035-re 100%-ban mentes lesz az áramtermelés széndioxid-kibocsátásától, Kína pedig 15. ötéves terv időszakában csökkenti a szén felhasználását.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: MTI

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...