Flickr

Tudtad? A tokiói olimpiai érmek újrahasznosított telefonokból és laptopokból készültek

Az olimpiák történetében először Japánban az érmek elkészítéséhez újrahasznosítási projektet indított a kormány. A lakosság segítségét kérték abban, hogy gyűjtsék össze a kidobásra ítélt okostelefonokat és laptokokat, hogy az olimpiai érmeket azok felhasználásával készítsék el.

A Tokiói Érem Projekt

A régi, használaton kívüli elektronikus eszközök begyűjtése és újrahasznosítása a japán emberek számára egyedülálló lehetőséget kínált, hogy tevékenyen részt vegyenek az olimpiai érmek elkészítésében. Ezekben az elektronikus eszközökben használt nemesfémek, például az arany és az ezüst, normál esetben hulladékként végzik, mint az eszközök maguk. Ezeknek a hulladékba került apró, de értékes alkatrészeknek az értéke évente akár az egymilliárd dollárt is elérheti. Megfelelő gyűjtéssel és újrahasznosítással ezt a veszteséget el lehetne kerülni.

Az érem projekt során két év alatt sikerült annyi elektronikus hulladékot összegyűjteni a lakosság tevékeny részvételével, mely elegendőnek bizonyult nagyjából 5000 bronz-, ezüst- és aranyérem előállításához. A japán városok, települések és falvak mintegy 90 százaléka részt vett az adománygyűjtő oldalak létrehozásán, melyeken keresztül a japán állampolgárok százezrei adományozták oda régi elektronikus eszközeiket. Az összegyűlt, közel 80 tonna hulladékból végül 32 kg aranyat, 3500 kg ezüstöt és 2200 kg bronzot nyertek ki.  A projekt megvalósításához rendkívüli szervezettségre és összefogásra volt szükség, több ezer önkormányzat, iskola és számos helyi közösség segítette a szervezők munkáját.

A lelkesedés óriási volt

A projektet 2017 áprilisában indították, ekkor mindössze 600 település részvételével. 2019 márciusára már több mint 1600 település csatlakozott a gyűjtéshez, melyet óriási kampány övezett országszerte. A begyűjtést aztán követte a szétszerelési és újrahasznosítási procedúra,  sok-sok vállalkozás részvételével, hogy végül a kinyert nemesfémeket a végleges formába öntsék, nevezetesen a Junichi Kawnishi által tervezett olimpiai érmekbe.

Rióban is használtak már újrahasznosított anyagokat

Bár most először készültek 100 százalék újrahasznosított nemesfémből az érmek, a koncepció nem teljesen új. A 2016-os olimpián Rióban az arany-és ezüstérmek 30 százalékát szintén újrahasznosított anyagokból készítették, akkor autó alkatrészeket és tükörfelületekből kinyert ezüstöt alkalmaztak.

Bohata Krisztina

(Kutybarát.hu)

Forrás: ecowatch

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...