Saját KB bal
Saját KB jobb
Boykin spániel - wikipedia

Kutyák segítenek a mocsári teknősök megmentésében

Nemrég írtunk róla, hogy hazánkban munkába állt az első rákosivipera-mentő kutyás egység, melynek tagjai a Kiskunsági Nemzeti Parkban segítenek a fokozottan védett hüllő védelmében. A kutyák remek szaglása azonban nem csak itthon segít a védett hüllők megmentésében. Dél-Karolinában a mocsári teknősök konzervációs programjának keretében spánielek segítik a természetvédők munkáját.

mocsári teknős
Terrapene carolina triunguis – Forrás: wikipedia

A 2012-ben indult Box Turtle Project célja, hogy felmérje a védett mocsáriteknős-féle, a Terrapene carolina triunguis állományát az amerikai Közép-Nyugaton és felhívja a figyelmet az fajta veszélyeztetett helyzetére. Valamint, hogy segítsen a fiataloknak szorosabb kapcsolatot kialakítani a természettel, és ezzel segíteni a felelősebb gondolkodást. Egy kétezer hektáros területen megkeresik és rádiós nyomkövetővel látják el az ott élő mocsári teknősöket, hogy pontosabb képet kaphassanak az állományról és az állat életmódjáról.

Hét Boykin spánielt képeztek ki arra, hogy a dél-karolinai védett hüllő, a mocsári teknősök közé tartózó Terrapene carolina triunguis állományát kutassa és felmérje. Hasonlóan, mint a hazai rákosi vipera esetében, a mocsári teknősök is kifejezetten jó alkalmazkodtak a környezetükhöz. Szinte teljesen beleolvadnak, így szabad szemmel rendkívül nehéz őket észrevenni.

A speciálisan kiképzett kutyák szaglása segítségével azonban gyorsabb és eredményesebb a teknősök után folytatott keresés. A St. Louis-i Állatkert “Box Turtle Project” kutatóinak választása pedig azért esett éppen a Boykin spánielekre, mivel ez a fajta rendkívül finoman veszi a szájába tárgyakat. Ez a tulajdonság kifejezetten előnyös, ha mocsári teknősöket kell felkutatni és felvenni. A Boykin spánielek semmilyen kárt sem tesznek a hüllőkben.

Egyébként mind a Boykin spániel, mind pedig a Terrapene carolina triunguis Dél-Karolinából származik, a Boykin spániel az állam egyik jelképe.


Forrás: The Bark; Box Turtle Project factsheet; wikipedia. Videó: St. Louis Zoo YouTube
Képek: By Original uploaded by Carnopod (Transfered by L.tak) – Original uploaded on en.wikipedia, Public Domain, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=13281647; By jetsonphoto – Flickr: April Jet, CC BY-SA 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=18417189;
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...