Saját KB bal
Saját KB jobb
Photo by Ryan Stone on Unsplash

Pályázati lehetőség nyílt a segítő-és terápiás kutyákat kiképző szervezeteknek

A segítő-és terápiás kutyák képzése több évig tart és nagyon magas költséggel jár. A pályázat most ebben nyújt segítséget a szervezeteknek.

Magyarországon a hivatalos tanúsítvánnyal rendelkező segítő kutyák képzése államilag szabályozott keretek között folyik. Szigorúan meghatározott vizsgakövetelményeknek kell eleget tennie a kutyának és a gazdinak is. A tanúsítvány mellett az is meghatározásra kerül, hogy a kutya-gazda páros mire jogosult. A segítő kutyák (kivéve a terápiás kutyákat) például olyan helyekre is bemehetnek, ahová egyébként kutyát nem engednek be, valamint a tömegközlekedési eszközökön szájkosár nélkül utazhatnak.

A segítő kutyák típusai:

  • hallássérült-segítő,
  • mozgássérült-segítő,
  • személyi segítő,
  • rohamjelző,
  • vakvezető
  • terápiás kutya

Képzésük többek  között a hosszú tanulási folyamat miatt költséges,  mely nagyjából 1-1,5 évig tart.

Fülöp Attila államtitkár mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a pályázat keretösszege 45,3 millió forint, jelentkezni pedig április 30-ig lehet. Segítőkutyák kiképzésének és vizsgáztatásának, valamint terápiás kutyák kiképzésének támogatására lehet pályázni.

A segítőkutya „az akadálymentesítés egyik eszköze”, a cél, hogy a kutyák az önálló életvitelben segíthessék az érintetteket – jelezte az államtitkár, hozzátéve: Magyarországon a fogyatékossággal élők és hozzátartozóik több mint egymillióan vannak, ezért fontos a segítség életük akadálymentessé tételéhez.

1978 óta képeznek vakvezető kutyákat

Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöke arról beszélt, hogy a segítőkutyák a közlekedés biztonságát jelentik sok látássérült embernek. Pontosan jelzik az út menti akadályokat, megkeresik a lépcsőt, a gyalogátkelőt, az ajtót, így pontosan célhoz vezetik a gazdájukat – mondta. Beszámolt arról is, hogy Magyarországon régi hagyománya van a vakvezető kutyák kiképzésének, szövetségük ezt 1978 óta végzi. Az MVGYOSZ által kiképzett kutyákkal jelenleg 80 ember közlekedik, és 74-en vannak várólistán, akik szintén szeretnének vakvezető kutyát kapni. Hozzátette: a szövetség idén 12 vakvezető kutya kiképzését tervezi. Nagy Sándor azt is fontosnak nevezte, hogy a vakvezető kutya és annak gazdája „jó páros” legyen.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: MTI

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...