Saját KB bal
Saját KB jobb

Jegesmedvéket tartanak egy újonnan nyílt kínai hotelben

Nemrég nyitotta meg kapuit az az új kínai szálloda, melynek halljában jegesmedvéket mutogatnak a szálló vendégeknek.

Kína északkeleti részén fekvő Heilongjiang tartományában nyílt meg az a szálloda, mely magát úgy aposztrofálja, mint az első és egyetlen jegesmedve hotel, ahol igazi, hús-vér jegesmedvéket lehet nézegetni éjjel-nappal a szálloda közepén. Annak ellenére, hogy a hír kiverte a biztosítékot szinte az összes nagy állatvédő szervezetnél, a hotel azonnal telt házzal nyitott. Sőt, már hónapokra előre le van foglalva az összes szoba.

24 órában bámulhatják őket

A szálloda azt ígéri látogatóinak, hogy a jegesmedvéket 24 órán keresztül nézhetik bármikor és bárhonnan.  Mind a 21 szobából tökéletes rálátás nyílik a medvékre, hiszen ők a hotel központi látványosságai, köréjük épült az egész szállodai koncepció. Ezt szó szerint kell érteni, a hotel felépítése olyan, mintha egy jegesmedve kifutó köré épült volna. A szállod vezetője elmondta, hogy ez a fedett terület csak a jegesmedvék kifutójának egy része, ha az időjárás engedi, kimehetnek a szabadba is.

Teltház

Sokat elmond a jelenségről, hogy míg az emberek nagy részét elszomorítja egy ilyen „látványosság” és azon gondolkodnak, kinek juthat egyáltalán ilyesmi az eszébe, addig másoknak semmi bajuk ezzel. Sőt, a hotel tele van és hónapokra előre foglalt. Pedig az árak nem alacsonyak. Meg kell fizetni a jegesmedvék társaságát, egy szoba éjszakánként 290 és 444 dollár között van.

A jegesmedvéknek a sarkvidéken van a helye

A PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) kiállt az állatok mellet és elítélte a kínai hotel tevékenységét.  Nyilatkozatukban felhívták a figyelmet arra, hogy a jegesmedvék természetes élőhelyükön akár 18 órát is aktívan töltenek, több ezer mérföldre kiterjedő otthonukban barangolnak naphosszat, számukra ez az igazi élet. Ők nem egy szálloda halljába, állatkertekbe vagy akváriumokba, hanem az északi sarkvidékre valók.

Egészen szívszorító látvány, ahogy ezek a fenséges állatok egy falatnyi jeges területen, egy pici medencében próbálnak játszani, mindezt egy jeges vidéket imitáló, giccses díszlet közepén. Ennél már csak az szomorúbb, hogy az emberek fizetnek ezért a látványért.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: Reuters

Cover: youtube 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...