Saját KB bal
Saját KB jobb
unsplash

[FRISS] Szállítást követően haltak meg a szadai szafaripark elefántjai

Az Agrárminisztérium legfrissebb közleménye szerint a két elefánt egy belföldi szállítást követően pusztult el.

A napokban került nyilvánosságra, hogy a Magyar Nemzeti Cirkusz által működtetett szadai szafari parkban két elefánt tisztázatlan körülmények között életét vesztette. A haláleset még augusztusban történt, a cirkusz igazgatója azonban csak azután nyilatkozott a történtekről, miután az nyilvánosságra került.

A halál okát nem nevezték meg

A Casselly cirkuszi család tulajdonában lévő két elefánt Mambo (35) és Betty (37) halálhíre először a közösségi médiában látott napvilágot, miután René Casselly tulajdonos a saját Facebook oldalán írt a tragédiáról. Ezután adott ki közleményt Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója arról, hogy a halálesetet a család kérése miatt nem hozták nyilvánosságra. A halál okát nem nevezték meg, boncolás -szintén a család kérésére- nem történt. A haláleset kivizsgálására állatvédő aktivisták szólították fel az illetékes hatóságokat, a válasz pedig a mai napon meg is érkezett egy nyilatkozat formájában az Agrárminisztériumtól, melyet közösségi oldalukon tettek közzé:

Információ a két elpusztult elefánttal kapcsolatban:  Az eset napvilágra kerülése után az illetékes magyar hatóságok haladéktalanul megkezdték az ügy kivizsgálását. Egy engedéllyel rendelkező, állandó cirkuszmenazsériában tartott külföldi vendégprodukció öt afrikai elefántja közül pusztult el kettő augusztus közepén. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján egy belföldi szállítást követően vesztette életét a két állat, harmadik társukat gyors és szakszerű állatorvosi beavatkozással sikerült megmenteni. Az ellátó állatorvos fertőző betegségre utaló jeleket nem talált, az állatok pusztulását valószínűsíthetően a szállítással összefüggésbe hozható baleset okozta, az eljárás azonban még folyamatban van.
Szomorú valóság

A vadállatos szórakoztatóipar két csodálatos, intelligens elefánt értelmetlen halálát okozta, akik természetes élőhelyükön akár 70 évig is élhettek volna.  A vadállatos cirkusz börtön az állatoknak, a mutatványozás pedig rabszolgaság. Az embernek nincs joga elvenni tőlük szabadságukat és életüket saját szórakoztatásuk kedvéért. A változás rajtad is múlik! Minden egyes állatos cirkuszba megvásárolt belépőjegy ezt a kegyetlen, felelőtlen és értelmetlen iparágat támogatja.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: FB/Agrárminisztérium

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...