Saját KB bal
Saját KB jobb
facebook.com/kaavantheelephant

Végre elszállítják a pakisztáni állatkertből a világ legmagányosabb elefántját

Kaavan évek óta viseli a „világ legmagányosabb elefántja” nevet, miután 35 éve él egy állatkertben borzasztóan sivár körülmények között.

A pakisztáni állatkert lakójáért évek óta küzdenek az állatvédők a világ minden tájáról. Számtalan petíció, mozgalom és gyűjtés indult a kiszabadításáért. Kaavan 35 éve él  Iszlámábádban, Pakisztán fővárosában.  A Four Paws állatvédő egyesület évek óta tartó munkájának köszönhetően most végre megkapták az engedélyt, hogy Kaavan-t elszállítsák egy kambodzsai elefánt menhelyre.

Az engedélyt pedig azért kapták meg, mert májusban a bíróság elrendelte az állatkert bezárását, az állatok gondatlan tartása miatt.

Világszerte küzdöttek érte

Kaavan megmentéséért és a horror állatkert bezárásáért valóban világszintű összefogás történt. Több híresség is beszállt a kampányban, például Cher is aktívan részt vett a kiszabadítási folyamat támogatásában.  A döntés és a segítség nem érkezett mindenki számára időben. Két oroszlán július végén elpusztult a helyszínen, tragikus körülmények között. A gondozók úgy próbálták őket szállító ládájukba terelni, hogy tüzet gyújtottak a ketrecükben.

Fotó: pk.mashable
Súlyos depresszióban szenved

Kaavan legnagyobb tragédiája a magány volt. 2012-ben elvesztette párját, aki a gondatlan tartás és a nem megfelelő körülmények miatt pusztult el. Azóta egyedül tengődik egy kis területen, körmei benőttek és repedezettek, túlsúlyos és depressziós.  Olyan kényszeres viselkedések alakultak ki nála, mint az órákon át tartó fejrázás és a fej folyamatos falnak nyomása. Kaavan testi sebeit és fizikai állapotát bizonyára gyorsan fogják tudni javítani a kambodzsai menhelyen, de a lelki sérülések feldolgozására és gyógyítására nagyon sok időre és gondos ápolásra lesz szükség.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Forrás: huffpost.com

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...