Joy, az utolsó Romanov
Alekszej cárevics hű társa, aki túlélte a cári család kivégzését
1918. július 17-ére virradóra a bolsevikok által házi őrizetben tartott II. Miklós cárt és feleségét, Alekszandra Fjodorovna cárnét, valamint gyermekeiket: Olgát, Tatjánát, Mariját és Alekszejt, az őrök agyonlőtték a jekatyerinburgi Ipatyev-házban. Az éjszaka eseményeit sokáig homály fedte. Mivel a holttesteket elásták, sokáig tartotta magát az elképzelés, hogy valamelyik Romanov hercegnő vagy éppen a cárevics megmenekült. 2007-ben zárult csak le a rejtély, amikor az utolsó két, még hiányzó holttestet is megtalálták és azonosították.
A tragédiának volt azonban egy túlélője, akit a Romanov család családtagként szeretett: Joy, az ifjú cárevics spánielje.
A Romanov család tagjaival együtt szolgálóik és a család orvosa, valamint háziállataik is a bolsevik vérengzés áldozataivá váltak azon az éjszakán. Tatjána hercegnő hűséges bulldogját leszúrták, amikor szembeszállt a támadókkal. Jimmy-t, a család másik kutyáját is bajonettel végezték ki. Egyedül Joy, a kis spániel maradt életben, aki feltehetőleg megijedt a puskák ropogásától és a közeli erdőségbe menekült.
Joy, azaz „Öröm”, Alekszej hűséges barátja – és egyes források szerint – egyetlen öröme volt. A kisfiú ugyanis egy ritka, de a Romanov családban öröklődő betegségben szenvedett, ami miatt nem játszhatott vagy élhette a kisfiúk normális életét. A vérzékenység miatt akár egy kis horzsolás vagy karcolás is a fiú halálát okozhatta volna. Azért választották neki a szülei a kiskutyát, hogy ne teljes magányban teljenek a napjai.
Joy több fényképen is feltűnik, hol a fiú ölében, hol a lábánál – látszik, hogy mindig Alekszejjel tartott. A korabeli beszámolók szerint rosszcsont kutya volt, aki néha kiszökött, de legtöbbször kis gazdája mellett tartózkodott. Csendes volt és inkább félénk, nem ugatott vagy támadott. Talán éppen ez mentette meg az életét – hiszen a család másik két kutyájával ellentétben Joy nem támadt a merénylőkre.
A kivégzés után jó pár nap telt el, mire Joy visszamerészkedett a házhoz. A kutya lefogyott, és szinte teljesen megvakult.
Egy Mihail Letjomin nevű vörös katona találta meg, aki gondját viselte. Pár nap múlva a monarchista fehér csapatok visszafoglalták Jekatyerinburgot, és a brit alakulatokkal harcoló Pavel Rodzianko, a cári család korábbi barátja talált rá Joy-ra. A férfi felismerte a cárevics kutyáját, aki addigra nagyon rossz állapotba került. Joy nem értette mi történt, és még hetekkel a tragédia után is kétségbeesetten kereste kis gazdáját. Nem evett és nem tudott pihenni sem, csak járkált fel-alá a területen.
Rodziankónak hónapokba telt, mire Joy megnyugodott, és visszanyerte erejét – de soha nem nyerte vissza vidámságát és életörömét. A családja elvesztésével járó trauma és az átélt félelem mély nyomot hagytak a kutyán. Később is szomorkás, magányos maradt.
A körülmények úgy hozták, hogy Rodziankónak és Joy-nak – az orosz arisztokrácia még megmaradt tagjaival együtt – menekülnie kellett a bolsevikok egyre erősödő hatalma elől. Így került a spániel a Windsor Kastély közelében található Sefton Lawnra, ahol hosszú életet élt.
Ha a történelem kicsit másképp alakul, akkor Alekszej és Joy együtt élvezhették volna Miklós cár unokatestvérének, V. Györgynek a vendégszeretetét. Együtt játszhattak és sétálhattak volna Sefton Lawn zöld gyepén…