Saját KB bal
Saját KB jobb

Los Angeles végleg betiltja a szőrmék előállítását és eladását

Los Angeles végre lépett: a sorban a legnagyobb város, aki nemet mond a brutális állatkínzásra. Ráadásul a sztárok és a divat egyik hatalmas központja, ezért is olyan fantasztikus a döntés, miszerint jövő évtől végleg szakít a szőrme előállításával és árusításával.

 

Miután San Francisco és két kisebb kaliforniai város már kiállt az állatok jogai mellett, Los Angeles városi tanácsa is egyhangúlag megszavazta azt a törvénytervezetet, amely egyértelmű irányt jelöl ki a szőrme ruházat és kiegészítők gyártásának és értékesítésének betiltásával kapcsolatban.

– Ez nem pusztán egy jogalkotási győzelem, hanem erkölcsi győzelem is egyben – nyilatkozta Bob Blumenfield tanácsos. – Olyan érzésünk van, mintha városként és emberként egyaránt fejlődnénk, akik nemet mondanak és megállítják ezt a szükségtelen kegyetlenséget. –

A tervezet végleges formáját még jóvá kell hagynia a tanácsnak, és a polgármester, Eric Garcetti is szentesíti majd aláírásával, hogy elfogadásra kerüljön. A támogatók azt remélik a történésektől, hogy ha az ország második legnagyobb városában, egy világszintű gigantikus divat központban ilyen döntést hoznak, az bátorítani fogja a többi régiót is, hogy szintén rálépjenek erre a helyes útra.

– Los Angeles a világ egyik legnagyobb divat fővárosa. Ha mi meg tudjuk tenni ezt itt, akkor bárhol meg tudják tenni – fűzte hozzá Paul Koretz, a kezdeményezés egyik fő támogatója. – Nagyon bízunk benne, hogy New York, Chicago és Miami mind figyelnek bennünket! –

A szőrme előállítás és kereskedelm tilalma 2019. januárban lép hatályba, és két év alatt fokozatosan kerül bevezetésre, 2020-ig adtak haladékot a kiskereskedők számára a meglévő készletek értékesítésére. A használt szőrme termékek mentesülnek a tiltás alól, hiszen azok már bent vannak a piacon.

A legnagyobb divatcégek, mint a Michael Kors, az Armani és a Gucci már korábban szakított a szőrme termékekkel. Keith Kaplan, a Fur Information Council of America nevezetű szervezet szóvivője szerint bár a klasszikus szőrme kabátok már nem olyan népszerűek, mint régen, mégis, az őszi divatkollekciók 70%-ának kínálatában még mindig megtalálhatók.

– Ha a vásárlók nem vennék meg, a divatházak nem terveznének ilyeneket, a gyártók pedig nem készítenék el. – mondta. A szőrmekereskedelem mintegy 35,8 billió! dollárt mozgat, 2014-ben pedig még közel 1 millió embernek adott munkát.

A kezdeményezést látva a Humane Society International (HSI) felszólította a brit kormányt is, hogy az amerikai mintára legyen az Egyesült Királyság az első ország az egész világon, ami mindenhol betiltja a szőrmét.

A szőrmefarmokat már 2000-ben betiltották az országban, és az EU betiltotta a háziasított álltokból (kutya, macska) valamint a vadászott fókákból készült termékeket. Azonban Nagy-Britannia még mindig importál szőrméket, például rókából vagy nyúlból készült termékeket.

Claire Bass, a HSI Egyesült Királyságbeli vezetője szerint a szőrmének nincs helye a továbbiakban Los Angelesben, és épp itt az ideje annak is, hogy a brit kormány meghallgassa az emberek többségének véleményét, akik szintén nem kérnek többet ebből a szörnyűségből.

Hajrá, Los Angeles!

 

Kapcsolódó híreink:

Németország is nemet mond a szőrme farmokra

Brüsszel végleg betiltja az állatkísérleteket

Nemzetközi nyomás hatására betiltják az indonéz kutya – vaddisznó viadalokat

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: independent

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...