Saját KB bal
Saját KB jobb

A kollégiumvezető megtanította némán ugatni a kutyáját, hogy ne zavarja a diákokat

A koleszban a diákok nem tarthatnak kutyát, így a vezető négylábúi fontos szerepet töltenek be a stresszes diákok megnyugtatásában. A vezető, Brian Gerlter kutyája, Dudley ugatásával azonban rendszeresen felébresztette a diákokat. Így Brian megtanította kutyáját a néma ugatásra. 

A 24 éves Brian feleségével, Katie-vel és két kutyájával a dél-illionois-i Greenville Egyetem kollégiumának egyik lakásában lakik. Egyik négylábúja, Dudley imád labdázni, de a játék alatt annyira túlpörög, hogy egyfolytában ugat, amíg gazdája el nem dobja a bogyót. Így állandó probléma, hogy Dudley felveri az ott lakó diákokat, akik szeretnék kipihenni a tanulással járó fáradalmakat.

Brian észrevette, hogy Dudley olyan lelkesen tud ugatni, hogy néha egyszerűen már hangja sincs. Erre gyúrt rá a szemfüles gazdi: elkezdte a néma ugatást jutalmazni, és Dudley szépen hozzászokott: ugatásnak néz ki, de valójában suttogva teszi mindezt.

Ráadásul a kutyák jelenléte nem elhanyagolható, a kollégiumi vezető kedvencei ugyanis szuperül oldják az aggodalmaskodó diákok által átélt stresszt. Legtöbbször fontosabb a jelenlétük, mint magáé a vezetőé, aki elvileg azért van ott, hogy a diákokat érzelmileg is támogassa.

Brian úgy gondolja, ez lehet az egyik megoldás a kutyások és nem kutyások közti konfliktusok megoldására, ha sokan laknak egymáshoz közel, és az ugatás zavaró mások számára.

 

Kapcsolódó tartalmaink közül:

A kutyánk azért van, hogy ugasson?

Spílerek – játékfüggő kutyák

Az iskola örökbe fogadott egy kutyát, hogy oldja a stresszt a gyerekekben

Terápiás kutyákkal nőttek fel a stresszes gepárdok

Milyen hosszú ideig és hogyan hagyhatjuk otthon a kutyáinkat?

 

 

(Kutyabarát.hu)

Forrás: dailymail
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok