Egymillió dollár bevétel egy jótékonysági naptárból

Állítólag egy édes kölyökkutyával vagy gyerekkel reklámozva minden terméket el lehet adni. Az ausztrál jótékonysági naptár emellett azért is üt nagyot, mert a jóképű fiúk mindegyike tűzoltó, aki nap, mint nap saját életét teszi kockára másokért, a naptár bevételét pedig égési sérülést szenvedett gyermekek kapják. Tavaly egy millió dollár bevételt hozott. 

 

A „Tűzoltó naptár” már tradíciónak számít Ausztráliában. 1993-ban indították útjára, és minden bevételét a gyermek kórházak megsegítésére létrehozott alapítvány, illetve az egyik kórház égési osztálya kapja.

Állítólag ettől a naptártól az egész világ szíve lángra lobbant, amit mi sem mutat jobban, hogy a naptár közel 1 millió dollár bevételt ért el tavaly, idén pedig az alkotók remélik: még feljebb emelkedik az összeg.

A kölyökkutyák mindegyike mentett, egy ausztrál állatmentő szervezet „adta kölcsön” őket a fotózásra.

A naptár több legyet üt egy csapásra: a bevétel a beteg gyermekeké, a kutyusok örökbe fogadását segíti, és arra is figyelmeztet: ne felejtsük el ezeket a nagyszerű embereket megbecsülni, akik értünk dolgoznak minden nap. Az már csak hab a tortán, hogy a tűzoltók és a kölykök is szuperül néznek ki.  

És egy kis kakukktojás is helyet kapott a fotózáson:

 

Nem az egyetlen ilyen kezdeményezés ez, Texasban is kamera elé álltak a tűzoltók a jó ügy érdekében.

 

Ők is segítettek:

A román tűzoltó a legújabb hős

Légzőkészülékkel mentettek egy kutyát a nyíregyházi tűzoltók

Kutyaketrecbe zárják a népszerű humoristát

 

 

 

(kutyabarát.hu)

Forrás: BoredPanda
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...