Kutyabarát strandhelyzet

Sajnos egyre több visszajelzést kaptunk az olvasóinktól a közelmúltban, hogy a kutyabarát strand jelzőt illetően erős ellentmondások, félretájékoztatások észlelhetőek. Természetesen ez nem a kutyatartók hibája, hiszen Magyarországon még annyira gyerekcipőben jár a kutyabarát filozófia és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások, hogy már az is sikernek nevezhető, hogy pozitív növekedési tendencia mutatkozik a kutyabarát vendéglátóhelyek és munkahelyek tekintetében.

Több hír, cikk is megjelent már a magyar sajtóban – ahogy nálunk is – külföldi kutyabarát strandokról. Magyarországon azonban jelenleg más a helyzet. 

Különbséget kell tenni a fogalmak között

A kutyabarát strand olyan strand, ahol az emberek mellett beengedik a kutyákat is arra a részre, ahol az emberek fürdőzhetnek, olyan fürdővízben, mely a közegészségügyi szabályok szerint alkalmas a fürdésre – az emberek számára. Ebben az esetben a kutya nem mehet be a vízbe. Ilyen lehetőség szinte alig van hazánkban, mi kizárólag olyan helyekről tudunk, ahol magánterületen lévő (pl. kutyabarát szállodáknál) medence található és a kutyák velünk együtt lehetnek, de a medencébe – ahogy írtuk – ők nem mehetnek be. 

A kutyák számára felüdítő fürdési lehetőség, ahol ők fürödhetnek, de mi nem. Ezek olyan szabadvizek, tavak, folyók, patakok, melyek nem fürdővizek, tehát jogszabály nem tiltja a kutyák fürdését azokban. Az emberek fürdését azonban már tilthatják ezeken a helyeken, és sok esetben meg is teszik. Ez nyilvánvalóan az emberek biztonságának érdekében történik a legtöbb esetben.

Ahol tábla nem tiltja sem az emberek, sem a kutyák fürdését, ott van lehetőség akár együtt is fürdeni a kutyával, de ezt mindenki csak saját felelősségére teheti. Felhívjuk a kutyatartók figyelmét arra, hogy mindenképpen meg kell győződni az adott hely (víz, partszakasz) biztonságáról, a víz megfelelő minőségéről, ugyanis sok megbetegedést okozhat a kutyának, embernek egyaránt a nem megfelelő víz (bőrbetegségeket, de akár komolyabb mérgezést is okozhat).

A jelenlegi helyzet állása:

– bárhol fürödhet kutya, ahol ezt jogszabály, helyi rendelet nem tiltja;

– hivatalosan Magyarországon nincsenek kutyabarát strandok, kutyás fürdőzési lehetőségek vannak *;

– léteznek olyan helyek, ahol kutyánk is velünk lehet, amíg mi fürdőzünk.

* információink szerint

Nézzük a részleteket:

A törvényi szabályozás

Kezdjük azzal, hogy egy 2008-as kormányrendelet („A természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről szóló 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet„) egyértelműen kitiltja a kutyákat, és minden állatot a fürdőhelyekről, ami csak a vakvezető kutyákat és az őrkutyákat veszi ki a tiltás alól. A lényegi, kutyákra vonatkozó rész az alábbi:

„7. Állatot a fürdőhely területére bevinni – a járási népegészségügyi intézet által engedélyezett őrkutyás biztonsági szolgálat, illetve a vakvezető kutya kivételével – tilos. A fürdőhely területén a fürdési szezonban horgászni nem szabad.”  (7. melléklet 7. pontja)

Hogyan kell ezt értelmezni?

A jogszabály szerint szabálytalanul járt el az a gazdi, aki a szabadstrandon fürdeti meg a kutyáját, hiszen a szabályozás szerint az is fürdőhelynek minősül. A rendelet szerint nemhogy a vízbe, a strand szárazföldi területére sem megengedett kutyát és más állatot bevinni. Lehetnek olyan területek is, amik nincsenek kijelölve fürdésre, de az érintett önkormányzat tiltja meg a kutyák fürdetését. Persze, ehhez valamilyen helyi jogszabályt kell alkotniuk, ha érvényesíteni is akarják a tiltást. Általában a „közterületek rendjéről” vagy valamilyen, a környezet védelméről szóló helyi rendeletben szabályozzák ezeket az ügyeket – a bírsággal együtt.

A fentiek alapján kutyát azokon a területeken lehet fürdetni, amelyek nem számítanak az adott időszakban kijelölt fürdőhelynek és (vagy) nincs külön helyi jogszabályi tiltás az állatok fürdetése ellen.  Ezekről az ügyekről érdemes az érintett önkormányzatok oldalán tájékozódni. Ha valakit mégis elkaptak és megbüntettek, akkor a fizetés előtt különösen érdemes tisztázni, hogy pontosan milyen strandkijelölési ÁNTSZ-határozat, illetve milyen helyi rendelet alapján tették. Könnyen előfordulhat, hogy hiányzik a megfelelő jogi háttér, és akkor meg lehet spórolni a büntetést.

Egy fürdővízprofil vonatkozhat egy vagy több összefüggő fürdővízre – áll a kormányrendeletben. A Somogy megyei (Balatoni déli szakasz) népegészségügyi szakigazgatási szerv hivatalos, fürdőzésre alkalmas, azaz kutyák számára tiltott területeit ITT találjátok.

A Balaton teljes partszakasza fürdőhellyé van nyilvánítva, így ott kutyák fürdetése tilos.

Csongrád megye ITT. Bács-Kiskun megye ITT. Keszthely ITT.

Ha a gazdi együtt szeretne fürödni a kutyájával, akkor olyan helyet kell keresni, ahol nincs külön megtiltva az állatok fürdetése, a terület nincs kijelölve fürdésre, de mégis lehet fürödni. Ez nem lehetetetlen feladat, hisz a természetes vizekben való fürdésről szóló rendelet szerint a Balatonban a tó északi és nyugati partjától mérve 500, a déli parttól mérve 1000 méteren belül szabadon lehet fürödni, kivéve a hajózási útvonalakban, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és rév-átkelőhelyek 100 méteres körzetében; a kikötők, kijelölt zárt vízisí közlekedésére szolgáló pályák területén és ott, ahol azt külön tiltó tábla jelzi. (forrás: balatontipp.hu) Lássuk be, ez szinte kivitelezhetetlen…

Tehát nincs jogi akadálya annak, hogy valaki csónakkal, vitorlással behajózzon a szabad vizekre, és ott fürödjön a kutyájával. Persze, erre nincs mindenkinek lehetősége, másrészről pedig nagyon veszélyes is lehet a kutyákra nézve. Olyan hely kellene, ahol már a part mellett is lehet fürödni. Erre a magyar fürdőhelyeken a jogszabályok alapján nincs lehetőség.

Hol és hogyan lehet mégis fürdeni kutyával Magyarországon?

A fenti tiltások nem vonatkoznak az olyan mesterséges tavakra, melyek magántulajdonban vannak és nincsenek fürdőhellyé nyilvánítva. Ezeken a tavakon a kutyák a tulajdonos engedélyével fürdőzhetnek, sőt, ha a tó és környezete alkalmas rá, akkor a gazdi is együtt fürdőzhet négylábú kedvencével. Természetesen mindezt saját felelősségére, de nincs ez másképpen a „hivatalos” fürdőhelyeken sem.

Sajnos azonban még elég kevés az ilyen hely hazánkban, de nem lehetetlen találni, ilyen például a délegyházi Tavirózsa kemping strandja. Az pedig még inkább elképzelhetetlenebb, hogy vannak olyan vállalkozó szellemű emberek, aki kifejezetten kutyásoknak nyitnak strandot. Az országban mi is csak egy ilyet ismerünk, a Szegedi Kutya Klub által fenntartott Kutyastrandot, azaz ismertünk, ugyanis idén megszűnt a strand. Illetve vannak már olyan kutyapanziók, ahol kifejezetten kutyák számára hoztak létre medencéket, ahol fürdőzhetnek.

A fentieken kívül a tihanyi Belső-tó, ahol a kutyák még legálisan, szabadon fürdőzhetnek egy kijelölt helyen, köszönhetően a tavat üzemeltető horgász egyesületnek. Szintén Tihanynál van még egy partszakasz, a Tihany-Sajkod partszakasz, távolabb a helyi strandtól, ahol már a kutyabarát partszakasz található, ám már hírek szerint itt is tiltó táblát helyeztek ki.

2015-ben nyitotta meg kapuit két- és négylábúak előtt a Kutyakemping Bugyin, ahol gazdi és kutya akár együtt is fürdőzhetnek, hiszen a tó magántulajdonban van, így tiltó szabályok nem vonatkoznak az együtt fürdőzésre. Az üzemeltetők szerint a víz ellenőrzött, nem kell aggódni a fertőzésveszélytől, azonban természetesen mindenki saját felelősséggel fürödjön a tóban.

Csapatunk keresi azokat a helyeket, ahol kutyák szabadon fürödhetnek és azokat a helyeket is, ahol akár gazdi és kutyája együtt is fürödhetnek. Folyamatosan keressük az önkormányzatokat is, ahol tudomásunk szerint önkormányzati területükön olyan tó található, amely alkalmas lehet a kutyák fürdetésére. Az információkkal jelentkezünk, kövessétek figyelemmel Facebook oldalunkat!

Horgásztavak

Meg kell említenünk a félreértések elkerülése miatt, hogy az a tó, amely horgásztónak van nyilvánítva sajnos ugyanúgy zárt terület a kutyák (és emberek) számára fürdőzés szempontjából, ezt általában tábla is jelzi. A bányatavaknál is hasonló a helyzet. A kisebb-nagyobb folyóinknál nincsenek tiltások általában, sem általános, sem helyi rendelet nem tiltja a kutya fürdetését, azonban a folyóban való fürdés nagyon veszélyes, mind a gazdiknak, mind pedig a kutyáknak. Kizárólag olyan partszakaszon engedjük be a kutyát a vízbe, ahol meggyőződtünk arról, hogy a folyónak azon részén nincs sodrás és hajóközlekedés sincs (pl. holtágaknál).

Hogyan tovább?

Egyelőre kilátástalan a helyzet, ami a kutyával fürdőzés jövőjét illeti. Sajnos az előbbiekben említett jogszabályok hálójában vergődünk, a kutyák még mindig nincsenek azon a társadalmi szinten elfogadva, mellyel találkozhatunk számos civilizált országban, ahol a kutya és kutyatartó, kutyás és nem kutyás együttélése elfogadott és természetes. Sőt, megbecsült.

A helyzet javulását az olyan kutyabarát emberek, vállalkozások tevékenykedésében látjuk, akik felismerték azt, hogy van lehetőség a változtatásra, és akinek módja van rá, az meg is teszi. Oldalunk működése is nekik „köszönhető”, hiszen ők azok, akik ajtót nyitottak a kutyások számára is. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy a felelős kutyatartás egyre népszerűbbé válik, és a kutyatartók is megteszik azokat a lépéseket, hogy kutyájuk minden helyen az elvárt viselkedést nyújtsa.

Egyre több kutyabarát vállalkozás ismeri fel ezeket a tényeket és lehetőségeket, és tesznek azért, hogy hazánkban is elérhetővé váljanak a kutyabarát szolgáltatások. Nem úgy sajnos az állami szektor, ahol a legegyszerűbb módszerrel, a tiltással „le is tudják” a dolgot. Pedig egy kis odafigyeléssel úgy alakíthatnák a jelenlegi szabályokat, hogy az a kutyatartóknak is kedvezzen és másokat se „zavarjon”.

Javaslatok

Magyarországnak ugyan tengerpartja nincs, de sok szép, és kiváló lehetőségekkel bíró tava, partszakasza van, ahol ki lehetne alakítani olyan fürdő részeket, ahová négylábú társainkat is vihetjük.  Van pár ötletünk, amivel már próbálkoztunk (de biztos nem voltunk elég rámenősek), amiről azt gondoljuk, hogy működhet:

– Bizonyos tavaknál, fürdőhelyeknél olyan részeket lehetne kialakítani, amelyek kifejezetten a kutyás vendégeknek lennének fenntartva. Mi biztosak vagyunk benne, hogy ezért akár sok kutyás külön is fizetne, mármint a kutyájuk részére belépőt vásárolna. Senki sem gondolja ingyen.
 

– A kutyás strand a kutyásoknak szól, de ez nem jelenti azt, hogy ott mindent szabad. A kutyás fürdőhelyen hasonló szabályok lehetnének érvényben, mint a közterületi szabályozásoknál is. Tehát a póráz használata kötelező, de mindenképp ajánlott, és ha szükséges, szájkosár is legyen a kutyán. Ezek a szabályok nem miattunk, emberek miatt fontosak, hanem a négylábúakat védik! Elengedhetetlen, hogy legyen egy körbekerített rész – kutyafuttató -, ahol a kutyák póráz nélkül is szaladgálhatnak.
 

– Ami a városban is a legnagyobb problémát okozza kutyásnak, nem kutyásnak egyaránt a kutyakaki-helyzet. Megfelelően, akár magas bírsággal büntetve, valószínűleg ez a helyzet is megoldódna, így a kutyás strandon ez könnyen figyelhető, szabályozható lenne. Azt a tévhitet pedig oszlassuk el, hogy a kutya belepiszkít a vízbe. Nem, nem tesz ilyet!
 

– A környezet kialakításában leginkább a kutyakaki-gyűjtők elhelyezése a legfontosabbak a kötelező infrastruktúrán túl.
 

– Kutyák számára a belépés kizárólag oltási könyv ellenében lehetséges, és tüzelő kutyusok – legnagyobb bánatukra, de – a többi kutya épségére való tekintettel nem mehetnek be.

A kutyás strand gondolata is még csak gyerekcipőben jár hazánkban, de igyekszünk javaslatainkat eljuttatni az állami szektorhoz, illetve a magánszektorhoz is, hiszen mi látunk esélyt arra, hogy hamarosan – ha más módon nem kivitelezhető – magánvállalkozásoknak köszönhetően lesz lehetőségünk a kutyáinkkal együtt fürdőzni.


Sziládi-Kovács Tibor
 

 

 

(kutyabarát.hu)

 

 
Források: balatontipp.hu, kormányhivatal.hu keszthely.hu, net-jogtar.hu
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...