AlapítványokSzervezetek

Zöld Zebra Állat- és Természetvédő Egyesület

2005 őszén gyűltünk össze először, hogy segítsünk az állatmenhelyeknek. Rövidesen rájöttünk, hogy amellett, hogy aktívan részt vállalunk a menhelyeken folyó tevékenységekben, szeretnénk a helyzet megelőzésében is részt venni, valamint a környezetvédelemért is tenni.

Tevékenységeink:

Ivartalanítás:

Évente 2-3 alkalommal szervezünk ivartalanítási akciót, melyen egyre több állatorvos vesz részt. Sok esetben a szállítást is mi intézzük. Hontalanok és nagyon szegény emberek állatait is oltatjuk, ivartalaníttatjuk, anyagi lehetőségeinkhez mérten.

Állatmenhely segítő vásár:

Adománygyűjtő vásárokat szervezünk évente 2 alkalommal, melynek bevételét mindig rossz anyagi helyzetben lévő állatmenhelyek kapják.

Állatvédelmi oktatás:

Egy oktató programot hoztunk létre, melyet óvodákban, általános és középiskolákban mutatunk be, hogy a felnövendő nemzedék tudatosabban álljon az állatvédelemhez, ismerje a felelős állattartás alapszabályait. Tanfolyamokat szervezünk ideiglenes befogadóknak, kezdő állattartóknak és olyan állattartóknak, akik nyitottak állataik még jobb megismerésére. Egy évben több rendezvényen is részt veszünk, ahol játékos állat- és természetvédelmi teszteket töltetünk ki gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt.

Gazdakeresés:

Utcán talált vagy állatmenhelyről kihozott állatokat rendbeszedjük (fürdetés, oltások, ivartalanítás, féreghajtás, sebek kezelése, stb.) és gazdát keresünk nekik. Ez évente körülbelül 50-60 kutya, 20-25 macska. A félreértések elkerülése végett hangsúlyozzuk, hogy ezt mindenki saját szabadidejében és saját költségén csinálja.

Cím: 2213 Monorierdő Fürdő utca 19. (Bejegyzési hely, az adott címen családi lakóház van, nem menhely)
Telefon: Legendi Jutka elnök 0630 4476492, Radmanics Zsuzsa 0670 9403860
E-mail: [email protected]

http://zoldzebra.hu

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...