Dunapark Kávéház

A Dunapark Kávéház épületét báró Hatvany Lajos megbízása alapján Hoffstatter Béla és Domány Ferenc tervezte. A kávéház 1937-ben került átadásra, mint a főváros legjelentősebb modern stílusú kávéháza. Jelenlegi formájában 2006. szeptemberében nyílt meg ismét. A tulajdonos szándéka szerint olyan kávéházzal várja vendégeit, mely a 30-as évek hangulatát idézi a XXI. század színvonalán.

Minden reggel, friss péksüteményekkel, gőzölgő kakaóval és különleges reggeli kínálatainkkal várjuk kedves vendégeinket. A tavasz beköszöntével elbújhatnak a szürke város zajátóla csupa zölddel körülvett hangulatos teraszon. Mindenkinek ajánljuk a hamisítatlan olasz kávét, a frissenfacsart gyümölcsleveket és könnyu˝, üde limonádékat.

A nyári hőségben helyben főzött fagylaltkelyhekkel hűsíthetik magukat. Délben, ebédelni vágyó Vendégeink az A’la Carte étlap mellett válogathatnak napi, valamint Chefünk kéthetente változó ajánlataiból. A délutáni sziesztát megédesíthetik Vendégeink a helyi cukrászatban készülo˝ süteményekkel, mellé kávé-, és forró csokoládé különlegességeinket ajánljuk.

Az esti zongoraszó mellett elkalandozhatnak a mediterrán tájak ízvilágában, feleleveníthetik a hazai ételek egyediségét, találkozhatnak a távol-kelet varázslatos ételkülönlegességeivel és megismerhetik a hagyományos újlipótvárosi konyhát. Ahhoz, hogy megteremtsük a maradandó élményt adó vacsora harmóniáját, előételeinkhez apperitif koktéljainkból tudnak választani. Természetesen a vacsora további fogásaihoz széles borkínálatból válogathatnak, majd a vacsora végeztével a desszertekhez illő borokat, konyakokat valamint digestive koktélokat ajánlunk.

2019-ben az Év kutyabarát helye kampányban a Dunapark Kávéház, a cukrászda kategóriában a Turizmus Online különdíját kapta meg!

hétköznap:
8:00-23:00

Szombaton:
10:00-23:00

Vasárnap:
10:00-22:00

Cím: 1137 Budapest, Pozsonyi út 38.
Telefon: +36 1 786 1009
E-mail: [email protected]
Facebook

http://dunaparkkavehaz.com

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...