BorbárokVendéglátóhelyek

A Darnay. Pince, rendezvénypajta és piknikkert

Gyenesdiáson található egy kis boronapince, melynek legfőbb érdekessége, hogy 1644 óta, sokat megélvén, de még mindig ugyan ott áll, ahol annak idején megépítették. Eredetiek az oldalfalai és mestergerendája, és érdekes a története is.

Vendégeinknek, látogatóinknak örömmel mutatjuk meg ezt a kis Bormúzeumot, szívesen meséljük el, hogyan és miért áll ott, ahol. Mindemellett, törekszünk arra, hogy vendégeink nyugodtan kikapcsolódhassanak, átszellemülhessenek, élvezhessék a csendet, a nyugalmat, melyet a hely nyújtani tud, hiába csak pár száz méterre található a főúttól. Jó idő esetén szívesen adunk piknikplédet, hogy a kertben, a fűben heverészve fogyaszthassanak el Vendégeink egy Pajtafröccsöt, vagy egy finom házi bodzás limonádét.

Boraink környékbeli pincészetektől származnak, ételeinkhez pedig törekszünk arra, hogy helyi gazdaságok, termelők termékeit válaszuk.

Tavasszal és ősszel, a Nyitott Balaton rendezvénysorozat keretein belül szervezünk különböző programokat az idelátogatóknak (ilyen például a Balatoni Barista Bajnokság és a Hobbi Pékek Találkozója is), nyáron pedig üdítő, különleges és rendhagyó borkóstolókat, borvacsorákat kínálunk az esti órákban.

Sok szeretettel várjuk két- és négylábú vendégeinket, tavasszal és ősszel, a gyermekeket focilabdával, és Bala Tonis színezővel várjuk!

Hétfő – Kedd – Szerda – Vasárnap: zárva

Csütörtök – Péntek – Szombat: 16.00 – 20.00

Cím: 8315 Gyenesdiás, Darnay utca 10.
Telefon: +3631 317 9743
E-mail: [email protected]
Facebook

http://balatonikurzusok.hu

További ajánlataink
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok