Saját KB bal
Saját KB jobb
kutya és gazdi sétál ősszel téli időszámítás

Téli időszámítás

Mire figyeljünk őszi sétáink során?

Hamarosan itt a tél, és több, mint valószínű, hogy ezen a héten már Ti is sötétben sétáltok esténként. Jönnek a borús, esős, ködös, borongós, fagyos… – folytassuk még? – napok. Elég sötéten hangzik, de pár egyszerű előkészülettel biztos, hogy a közös sétákhoz is nagyobb kedvetek lesz.

A téli időszámítás a kutyákat is megviselheti

Ami azt illeti, a téli hétköznapok nem kifejezetten a kedvenceim, ráadásul Tatyi sem az a hidegtűrő kutya. A hóban szaladgálás a Mátrában az persze más! Most azokról a reggelekről van szó, amikor még aludnék, de fel kell kelnem, mert sétálni kell indulás előtt, és ehhez egyikünknek sincs semmi kedve, mert ködös, szürke és borongós a reggel, lefagy az orrom, és a kávé sem vigasztal, Tatyi pedig a küszöbről néz rám, hogy ugye nem gondolom komolyan, hogy ő ilyenkor kiteszi a lábát? Az estéink sem jobbak, hiszen már délután négykor koromsötét van, és inkább kuckóznánk a kanapén teát kortyolva és sütit majszolva, mint a hidegben vacogjunk… nyugtassatok meg, hogy nem csak velünk fordul ez elő.

Télen a természet is nyugalom üzemmódban van, a fák, a növények és sok állat is ilyenkor piheni ki a tavasztól őszig tartó zsongást és készül fel a következő évre, amikor újra virágozni, nőni, szaporodni kell. Természetes, hogy a mi éghajlatunkon a tél kevésbé aktív időszak, de ez nem mentség arra, hogy zsírkészletet raktározzunk és teljesen eltunyuljunk. Ráadásul a mozgás egy ördögi kör: minél többet mozogsz, annál több endorfint termel a szervezet, és erre a mozgás utáni jóérzésre rá lehet kapni! Szükséges és egészséges dolog, és mivel kutyások vagyunk, legalább mindig van partnerünk, nem kell egyedül róni az utcákat. Szóval, ha kedvünk éppen nincs is, akkor is induljunk neki, ha más nem, a kutyánk egészsége érdekében – a többi meg majd jön magától.

kutya és gazdi sétál ősszel téli időszámítás

Öltözz melegen!

Túrázók között járja a mondás, hogy nincs rossz idő, csak rosszul felöltözött turista. És ez bizony igaz! Manapság már olyan széles a választék őszi-téli sportos és outdoor cuccokból, és nem is kerülnek egy vagyonba. Kutyasétáltatáshoz vagy kutyás sportokhoz tökéletesek az egyszerűbb kivitelű túracuccok és/vagy az elsőáras futóruhák. Egy bélelt téli futónadrág remek agilityhez, kocogáshoz vagy tempósabb sétához, egy vízálló terepfutócipő pedig nagyjából bármilyen körülmények között jól szuperál a hétköznapokban. Ahogy hűl az idő, egy polár majd egy vízálló dzseki (toll vagy szintetikus béléssel), és vastagabb zoknik kiegészíthetik a szettet, és ez nagyjából ki is szolgál tavaszig, leszámítva azt a pár hetet, amikor repkednek a mínuszok és csúszós, jeges a terep.

Kutyakabát

Ha te fázol kint, akkor valószínűleg a benti kutyád is fázni fog. Nem az a lényeg, hogy milyen vastag a bundája, hanem az, hogy mihez van szokva. Ha 20°C-ban van éjjel-nappal, akkor 10-12°C-ban már valószínűleg fázik, de ezt kutyája válogatja. A dupla aljszőrrel rendelkező kutyák (husky, újfoundlandi, szamojéd, stb.) bírják a legjobban a hideget, mivel az ő bundájuk valóban szigetel, így ők valószínűleg éppenhogy a hideg időben érzik jól magukat a szabadban. Az agarak, a kínai meztelen kutyák, a rövidszőrű vizslák és általában a gyér, rövid szőrzetű ebek hamarabb kezdenek fázni – van, ki már egy hűvös nyári estén is igényli a ruhát.

Ha kistermetű, rövidlábú, kölyök vagy éppen idős kutya gazdija vagy, akkor figyeld kedvencedet, mert ők fázósabbak lehetnek. Bizonyos betegségek, mint pl. autoimmun betegség, izületi fájdalmak, rheuma, vesebetegség, stb. szintén indokolják a melegebb öltözködést – esetleg a rövidebb sétákat.

Az öltöztetés elsősorban nem divat, hanem funkció, így ne cukiság alapján válassz ruhát a kutyádnak. Nálunk az vált be, hogy rétegezünk: száraz, szélcsendes, de hűvös időben egy vékony pulcsi, erre jön esőben egy vízálló kabát. Bélelt, vastag dzsekit csak télen adok Tatyira, amikor mozgás közben sem melegszik ki benne. Kutyaruha vásárlásnál szerintem fontos szempont még a moshatóság és a láthatóság. Egy nem mosható darab legfeljebb egy szezont bír, ezért megéri egy jobb minőségű, de mosógépben is tisztítható kabátba befektetni.

Ha hámmal sétáltok és a rétegezős megoldást választod, akkor érdemes olyan ruhát/kabátot/mellényt választani, amely alá tudod a hámot tenni, így ha belemelegedtek, és lekerül egy réteg, nem kell állíthatni a hámot.

kutya és gazdi sétál ősszel téli időszámítás

Láthatóság, biztonság

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy sötétben, rossz látási viszonyok között, esetleg csúszós útviszonyok mellett NE engedd szabadon a kutyádat lakott területen, ahol autóforgalom van. Hiába a legnagyobb körültekintés vezetés közben, a sofőr nem fog tudni megállni, ha későn veszi észre az úton a kutyát! Az úttesten a kutyát vezesd a lábad mellett, és gondoskodj róla, hogy mindketten láthatóak legyetek!

A sportruházatok között a legtöbb téli futócuccon van fényvisszaverő csík, illetve pár száz forintért lehet kapni felpattintható fényvisszaverő csíkokat (általában a biciklis és/vagy futós részlegen). A kutyáknak a LED-es világító nyakörvektől a fényvisszaverő hám-póráz szetteken át a láthatósági mellényig széles a választék. Ha sokat sétáltok olyan helyen, ahol autóforgalom van, de gyér a közvilágítás, esetleg a lakott területen kívül, akkor ezek kötelezők. Városon belül, kutyafuttatóban és parkban is jól jön, ha látod, merre van a kedvenced, de az út mentén szó szerint elengedhetetlen a jó láthatóság.

Szerző: Bujdosó-Szalay Adél / Kutyabarát.hu
Képek: pexels
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...

Weboldalunk a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használ. Elfogadom Tovább olvasok