Saját KB bal
Saját KB jobb

A leggyakoribb hibák, amit a gazdik elkövetnek 2. rész

Karay Zoltán szakértőnk segítségével végigvettük azokat a hibákat és baklövéseket, amit szinte minden gazdi elkövet és legtöbbször fel sem merül bennünk, hogy egyáltalán nem teszünk jót kutyánknak az adott viselkedésünkkel. A leggyakoribb hibák első részét itt olvashatjátok, most pedig nézzük tovább, milyen hibákat követünk el nap, mint nap. Jó hír, hogy ezek a hibák egyszerűen, egy kis odafigyeléssel javíthatók.

Izgatottság vagy öröm?

Egy viszonylag mindennapos probléma, hogy kutyánkat az izgatottság felé neveljük, sokszor még a tudtunk nélkül is. Az izgatottsággal nem is lenne semmi baj, ha ezt játékra vagy sportra használnánk, de sajnálatos módon ennek az ellenkezője történik. Az izgatottságot összekeverjük az örömmel, és amikor a kutyánk hazaérkezésünkkor felugrál, azt hisszük, hogy örül nekünk, pedig valójában csak egy izgatott állapotban van. Mi ezt még erősíteni is szoktuk bennük azzal, hogy simogatjuk, becézgetjük és ezzel a kutya azt tanulja meg, hogy ez az a viselkedés, amit elvárunk tőle. Ugyanez történik a póráz ráadásánál, a sétáltatás alatt, az etetésnél autóba való utazásnál stb. A túlzott izgatottságot érdemes elkerülni, ugyanis ez rengeteg problémának a kiváltó oka, nem beszélve a stresszről, ami meg is rövidítheti egy kutyának az életét.

Félelem a fegyelmezéstől

Az egyik legtipikusabb hiba, hogy nem merjük fegyelmezni kutyánkat. A fegyelmezés alatt nem a fizikai bántalmazásra, vagy a lelki terrorra kell gondolni, egyszerűen csak a szigorú szabályok lefektetésére. Ha ezt mégis megtennénk, akkor egyből úgy érezzük, hogy megbántottuk kedvencünket és tartunk attól, hogy megsértődik vagy már nem fog annyira szeretni minket. Akárcsak egy gyermek esetében is, igenis szükség van a fegyelmezésre, hogy megtanuljon az adott család, vagy gazda szabályai szerint élni. A konnektorba sem azért nem nyúltunk bele gyerekként, mert tisztában voltunk az áram fogalmával, hanem mert szüleink kellő következetességgel megértettük velünk, hogy ezt nem tehetjük… de ettől még ugyanúgy szeretjük és tiszteljük őket.

kutyabarat kutyabarát

Nem ismerjük fel a rossz viselkedést

Ez nagyjából az első részben taglalt felesleges intelmek ellenkezője, amikor nem veszünk tudomást a kutya rossz viselkedéséről, mert nem látjuk az adott cselekvést problémának. Sajnos az emberek nem azt hiszik el, amit látnak, hanem azt látják, amiben már eleve hisznek. Ez azt jelenti, hogy ha valaki meg van győződve arról, hogy neki van a legszófogadóbb kutyája, akkor nem, vagy kevésbé fogja észrevenni a rossz viselkedést. Sok gazda azért nem szól rá a kutyájára, amikor például folytonosan felugrál rá, mert őt ez egyáltalán nem zavarja. Ugyanígy a pórázon történő húzásnál, az étel féltésénél, a durva játéknál, stb. Attól, hogy egy adott viselkedés minket nem annyira zavar, a kutyának még árthatunk vele, hiszen szabályok és határok nélkül bizonytalanná tesszük.

Szakértőnk Karay Zoltán kutyatréner, az Út a kiegyensúlyozott kutyához és az Út a problémamentes kutyához könyvek szerzője. Több mint 10 éve foglalkozik problémás kutyák rehabilitációjával és viselkedés korrekcióval valamint gazdik oktatásával. Munkája során több száz kutyának és gazdinak segített a harmonikus, kiegyensúlyozott és biztonságos kapcsolat elérésében.

Bohata Krisztina

(Kutyabarát.hu)

Fotó: unsplash.com
További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...