A Zállatorvos valójában nem viccel

Író, animátor, narrátor, hangmérnök, videószerkesztő és csatorna-üzemeltető – ez mind a Zállatorvos, aki humoráradatban úszó csatornáján keresztül lát el bennünket hasznos információkkal. Ismerjük meg most az embert, Simanovszky Zoltán hétköznapi állatorvost, aki mögötte áll.

Hogy indult a Zállatorvos sikeres csatornája?

A Zállatorvos megjelenéséhez több tényező összejátszása vezetett, de elsősorban azért csinálom, mert szeretem! Formába önthetem vele a korábban sokat hanyagolt kreativitásomat, és az eredményt nagyon sokan értékelik, ami a legjobb lelki üzemanyag az alkotáshoz. (A pizza mellett.)

Mi volt a kiváltó ok, hogy belevágtál?

Persze kreatívkodni nem csak így lehetne – járhatnék fazekas vagy üvegcsiszoló szakkörbe is –, a konkrét irányt végül a szívférgesség 2013-as szegedi megjelenése lőtte be nekem. Akkoriban ez a parazita még egzotikumnak számított idehaza: az állattartók mit sem tudtak róla, az átlag állatorvos elméjének valamelyik poros zugában meg jó esetben lapult róla néhány homályos, egyetemi emlék. Utóbbi jellemzett engem is, de a felkészületlenségemre nem volt tekintettel az állatgazdik hada, akik a médiában megjelent – nos, talán nem mindig precíz – cikkektől feltüzelve tájékoztatást vártak tőlem. Felkötöttem a gatyát, update-eltem a szívférgességgel kapcsolatos ismereteimet, és megtettem, amit praktizáló állatorvosként tehettem: aki bejött az ajtón, és kérdezett, annak elmeséltem a fontos tudnivalókat. Újra, és újra, és újra.

Ekkor éreztem úgy, hogy jó volna valamilyen széles tömegek számára is könnyen elérhető tájékoztató platform, amely nem csak, hogy informatív, de a látogatónak nincs kedve tőle felvágni az ereit.

Hogyan volt tovább?

Nosza, hozzunk létre ilyen platformot! Webes képregény? Nem elég kitett. Blog? Hosszú bejegyzést senki sem akar olvasni. Diavetítés narrációval? Hm. A YouTube-on simán működhetne! Ja, csak időm nincs megcsinálni. A munka mellett piszok lassan haladtam vele, szóval két állás közt úgy döntöttem, hogy pihenek egy kicsit és végre befejezem a szívférges videót, mielőtt újra munkába állnék. Befejeztem, feltöltöttem, és olyan sikere lett, hogy elgondolkodtam: talán érdemes lenne a karrieremet ebbe az irányba terelni. Ez már majdnem három éve történt. Hogy hosszabb távon is működőképes lesz-e a Zállatorvos, azt nem tudom, de egyelőre lelkesen tolom a szekerét.

Van valami előre meghatározott koncepciód?

Nem törekszem tudatosan az egyensúlyra. Úgy csinálom, hogy nekem tessen. Azt egyébként észrevettem, hogy az ízlésem finomodott ezen a téren az elmúlt három évben: a régi videóimat visszanézve nem egy helyen kicsit soknak vagy erőltetettnek érzem a poénkodást. Manapság már kevésbé görcsösen próbálok vicces lenni.

Melyik volt a legsikeresebb projekt?

Ha valamelyik anyagomat felkapja egy (vagy több) népszerű online hírportál, akkor a grafikon kiüti a plafont. A legnagyobb ilyen csúcs 2016 decemberében volt a „Vírus és baktérium: Mi a különbség?” videóval kapcsolatban, amely egyhangú pontozással vezet, hamarosan eléri a félmillió megtekintést.

A feliratkozói bázisomból (amely közel 24000 főt számlál) kb. 10000 főt abban az egy hónapban gyűjtöttem össze. Összességében nem vagyok nagy csatorna, de a 10000 feliratkozós lélektani határt átlépve már kicsinek sem tartanám magam.

Tudsz mellette hétköznapi állatorvosként dolgozni?

Jelenleg nem praktizálok, ugyanis a Zállatorvost nem tudnám hatékonyan vinni a praxis mellett. Azelőtt tíz évig dolgoztam a kisállatgyógyászatban, ahol vegyesen foglalkoztam belgyógyászattal és sebészettel, de az utóbbi közelebb áll a szívemhez. A Zállatorvosnak nincs ügyfélfogadó irodája, úgyhogy személyes audienciát nem tudok nyújtani. Már többen is javasolták, hogy legyen valamilyen közöségi találkozó, de ahhoz még az Aspergerbe hajló introvertáltságomat le kell küzdenem.

„Remélem, nem köveznek meg a kutyás oldalon a macskák miatt.”

 

 

 

 

Nem kövezünk meg! Sok sikert, Zoli, a Zállatorvos!

 

A Zállatorvos youtube csatornája ide kattintva érhető el.

Vírus vagy baktérium? Most megérted, miközben halálra röhögöd magad

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...