Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyás kiruccanásaink – Várak, bazaltkúpok és kutyák

Ezúttal egy olyan vidék meglátogatását és bemutatását tűztük ki célul, amelyről talán nem annyira közismert, milyen különleges látnivalókat és lehetőségeket rejt a kutyás természetkedvelők és az aktív kikapcsolódást keresők számára. Palócföld, Szlovákia. 

Kalandozásainkat a nógrád megyei Eresztvényből kezdtük, és első úti célunk a Salgó vára volt (jobbra). Az út hatalmas bükkfákkal borított erdőn keresztül, az eresztvényi tanösvény egy részén vezet. A túra nem megerőltető, csak az út vége felé van egy kicsit meredekebb szakasz, ahogy a várhoz kell felkapaszkodnunk. A kirándulás kutyával is nagyon jól teljesíthető.

A 13. században a Medves-fennsík 625 m magas vulkáni csúcsára épült várból mára már szinte csak romok maradtak, egy torony van viszonylagos épségben. A várfalakról viszont olyan fantasztikus panoráma tárul elénk, amely bőven kárpótol bennünket az igazi vár hiányáért. Látjuk az északi-középhegység hegyeit, de szép időben még a Magas-Tátrát is.

A Salgó vára és környéke természetvédelmi terület, és egész évben belépődíj nélkül látogatható.

A következő túránkon ezúttal a Medves vidékének egyik érdekes képződményét, a „Tengerszem”-nek nevezett Középbánya-tavat kerestük fel (balra).

Valóban megérte ide eljönni, mert mind a tó, mind a környéke nagyon szép. A tó vize tiszta, kutyánk nagy élvezettel úszott benne. Ez a túra sem megerőltető, hossza kb. 5,5 km, így 2,5-3 óra alatt kényelmesen teljesíthető. A tavat körbe is lehet járni, az egyik oldalon az út a tó mellett, a másik oldalon az egykori kőfejtő tetején vezet.

A magyar-szlovák határtól alig pár méterre magasodó Somoskői várhoz Eresztvényből a Petőfi sétányon, a Salgó vár és a Somoskői vár közötti 8 km hosszú túraútvonalon indultunk, amely Petőfi Sándor környéken tett utazásainak emlékére kapta ezt a nevet. A Somoskői vár alatt található Petőfi Emlékkunyhó pedig a költő 1845. június 12-i, Somoskőben tett látogatásának emlékét őrzi.

A szépen helyreállított vár ugyan Szlovákia területén áll, de ma már itthonról is egyszerűen elérhető, észre sem vesszük, hogy nem Magyarország területén járunk. Kutyát elvileg nem szabadna bevinni a várba, de a pénztáros, aki tökéletesen beszélt magyarul, szó nélkül beengedte, és még vízzel is megkínálta. Arra kell készülnünk, hogy itt semmiféle infrastruktúra nincs, se víz, se mosdó. Amikor ezt a kirándulást tervezzük, erre feltétlenül gondoljunk!

A Somoskői vár és várdomb északi részén található világhírű „bazaltzuhatag” olyan látnivaló, amelyet feltétlenül érdemes felkeresni.

Ha energiánk és időnk is engedi, érdemes a bazaltképződménytől tovább folytatnunk az utunkat a Somoskői tanösvényen lefelé. Az erdőben a kőtengert követően kényelmes útvonalon sétálhatunk tovább a Krúdy-forrásig, ahol két kis tavat is találhatunk. A forrás vize kellemesen felfrissített bennünket.

A következő napon autóval mentünk tovább a Füleki várhoz, amely innen mindössze 13 km-re található. A hatalmas vár, (illetve ma már inkább csak várrom) egy tűzhányó kráter peremének maradványaira épült még a tatárjárás előtt.

A várban sétálva egy 5 állomásból álló tanösvényen ismerkedhettünk meg a vár történelmével és a várhegy földtanával.

A szlovák-magyar határvidéken eltöltött 3 nap sajnos túl kevés volt ahhoz, hogy minden értékes látnivalót felfedezzünk. Másoknak is azt javasoljuk, induljanak el, barangoljanak, gyönyörködjenek, töltődjenek fel ezen a különleges tájon! Határtalan élmény két- és négylábúnak egyaránt.

 

Korábbi kutyás kiruccanásaink:

Grad, Őrség és megszámlálhatatlan tó

Írottkő, Léka, Sárvár

 

 

Hosszú Noémi

utazzkutyáddal.hu FB

 

 

 

 

 

(kutyabarát.hu)

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...