Saját KB bal
Saját KB jobb

Kutyaelsősegély. Életet menthet

A kecskeméti Kis Anna, a Nyújts segítő mancsot! című könyv egyik szerzője indította el a hiánypótló kutyaelsősegély-tanfolyamot felelős kutyatartóknak. Hat Budapesten és egy Pécsen megtartott oktatás után a kezdeményezés szombaton „hazaért” Kecskemétre, ahol lelkes, hírös városi gazdik tanulhatták meg, hogyan tudnak gyorsan és hatékonyan segíteni bajba jutott kedvencükön. – írja a baon.hu

Kis Anna kérdésünkre elmondta: az egyik kutyáját korábban baleset érte, akkor ébredt rá, hogy noha külföldön már évekkel ezelőtt felismerték az elsősegély fontosságát az állatok esetében is, Magyarországon a kutyások ha akarnak sem nagyon tudnak ismereteket szerezni a témában. Kutatni kezdett, elvégzett egy angol kutyaelsősegély-tanfolyamot, valamint egy állatorvosi asszisztens képzést, illetve beleásta magát a külföldi szakirodalomba, és arra gondolt, hogy más kutyásnak is tudna segíteni a megszerzett tudásával. Így született meg benne először a könyvírás, majd a kutyaelsősegély-tanfolyam gondolata. A munkában dr. Mező Tibor kecskeméti állatorvos volt a segítőtársa, aki szakmai lektorként, valamint több évtizedes tapasztalatainak megosztásával járult hozzá az egyedülálló kezdeményezés sikeréhez.


Kis Anna (balra) Mollyn mutatta meg a részvevőknek, hogyan kell gyorsan rögzíteni egy törött lábat

A közel ötórás, elméleti és gyakorlati részekből álló tanfolyamon résztvevő gazdik többek között az újraélesztést is elsajátíthatják. Ebben – szintén egyedülálló módon – egy úgynevezett kutya manöken van a segítségükre. Kis Anna hangsúlyozza, az elsősegély-tanfolyamon megszerzett tudás egyetlen esetben sem helyettesíti a haladéktalan állatorvosi ellátást, de egyáltalán nem mindegy, hogy baj esetén a kutyát milyen állapotban tudják eljuttatni a gazdik az állatorvoshoz. A hiánypótló kezdeményezés sikerét jól mutatja, hogy a fővároson kívül az ország számos pontjára, például Győrbe, Egerbe, Mosonmagyaróvárra is hívják a kutyaelsősegély-tanfolyam szervezőit.

Részletek: www.kutyaelsosegely.hu

 

 

(kutyabarát.hu)

 

További cikkek a témában:

Boci, a sztár! – Kutyaelsősegély tanfolyam másodszor

 
Forrás: baon.hu

 

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...