Röntgenverseny – Ezeket a tárgyakat nyelték le tavaly a kutyák

Szinte mindenki kutyája egyszer az életben lenyel olyat, amit nem kellene. De némely ebek olyan tökélyre fejlesztik a tárgyak megválasztását, hogy az Egyesült Államokban minden évben megrendezik a röntgen versenyt a négylábú páciensek között, hogy lássák: ki volt az év legbevállalósabbika.

 

Természetesen a téma komoly oldala cseppet sem vicces, hiszen súlyos problémákat okozhat az idegen tárgyak lenyelése, akár halálos is lehet. Létezik ezen alapuló betegség is, a PICA, amely kényszeres viselkedést rejt a gond mögött. Az alábbi ebek szerencsések voltak: műtéti úton távolították el az oda nem illő, sokszor meglepő dolgokat.

1. Csontok harca

Leia, a 6 hónapos angol bulldog nyerte a versenyt, akinek óvatlan gazdája adott egy borda csontot, de nem gondolta, hogy az eb egyben nyeli majd le. A műtőasztalon derült ki, hogy a csont mellett volt még egy egészben lenyelt műcsont is.

 

2. Az ezüst kanalas

A gazdi belemártotta a kanalat a mogyoróvajba, és odaadta kutyájának, hogy lenyalogassa. Nem is gondolta, hogy az eb kanállal együtt nyeli le.

 

3. Ég a gyertya ég

Ben, a 9 éves labrador mix kiszolgálta magát, és megevett 38 teamécsest. Szerencsére teljesen felépült az eset után.

 

4. Jurassic Park

Otis, a 8 éves angol bulldog közel fél évig rosszul volt, fogyott és gyakran hányt, mire rájöttek, hogy megette a ketrece alját. De alapos munkát végzett, mivel két műanyag dinoszauruszt is benyomott valahol, ez a műtét alatt derült ki.

 

5. Látni és látszani

A tulajdonos elvesztette szemüvegének egyik trifokális lencséjét. Később megtalálta a kutyában.

 

6. Volt ott minden kategória

A két éves eb alapos munkát végzett: a röntgen 58 szivacs töltényt, két csavart, egy fémrugót, egy mini csavarhúzót és egy sor műanyagot mutatott ki. A két csavar nem szerepel a fényképen, mert időközben elveszett a sok tárgy a között.

 

7. Fő a pontosság

A filmbe illő jelenetben az óra jelzett a cukorbeteg tulajdonosnak, hogy be kell adnia az inzulint magának – csak az óra épp a kutyán belül jelzett. A kanapé pár darabját is megtalálták benne.

 

8. Lányos család

A cavalier king charles spániel összes gazdija hosszú hajú. Hát ő is beszállt a fodrász buliba: a hasi feltáró műtét során kiszedtek 205 hajgumit valamint néhány darab nem azonosítható műanyagot. Az anyag súlya összesen 1,7 kg volt.

 

9. Mami segítsége

Odin gondolta, segít újdonsült anyuka gazdijának a baba körül. Mind a hét cumit meg tudod találni a képen?

 

10. Lánybuli

Szintén egy lányos behatás: Reno, az 5 éves spániel megtalálta a hajgumikat, amiket kisgazdija egyik barátja hozott a házba a táncórára. Reno nagyjából 130-at evett meg belőlük.

 

11. Vadász idény

Tank, a 6 éves angol bulldog belsejében nagyjából fél évet úszhatott a gumi kacsa, mielőtt gondot okozott.

 

12. Ideje váltani

Bella valószínűleg fém függő. Gazdája szobatársa éppen az aprópénzt számolta, amikor kiszaladt a mosdóba. Mire visszatért, Bella megevett 10 dollár 31 centnyi váltópénzt, ami összesen 282 érmét jelentett.

 

13.  Majomparádé

A páciens hányt, de éber és együttműködő volt. Ja, és volt ott még egy majom is.

 

Egyéb evési szokások:

Gyorsan halálos lehet, ha kutyánk olyan dolgokat nyel le, amit nem kellene

Miért esznek a kutyák füvet?

A zoknipárok misztikus eltűnése minden családban előfordul. De ki gyanakodna a kutyára?


 

(kutyabarát.hu)

Forrás: veterinarypracticenews

 

További érdekes cikkek
Hozzászólások
Töltés...