Élet egy halál után
Ahogy életét kezünkbe tette, kutyánk úgy bízza ránk halálát is. A kérdés csak az, hogyan tudjuk elfogadni a megváltoztathatatlant, és hogyan tudjuk megbocsátani leghűbb társunknak: idő előtt elhagy minket. Ahogy kutyánk maga a napfény az életünkben, elvesztése úgy maga a teljes napfogyatkozás. Elveszítjük egyik felünk, de annyival leszünk egyben többek is: amennyire szerettünk és szeretve lettünk.
Dr. Sátori Ágnes állatorvos, viselkedés terapeuta szerint az emberi kapcsolatok építésében nagy szerepet játszanak kedvenceink, így az elvesztésük is egy ember elvesztéséhez hasonló trauma lehet.
„A veszteség feldolgozása részben személyiségtől, részben a korábbi tapasztalatainktól függ. Ahol több kapcsolati kudarc, vagy feldolgozatlan gyászesemény van, ott problémás lehet a következő kapcsolat, és nehezen feldolgozható a kedvenc elvesztése is. Számítanak a körülmények is: általában nehezebb a hirtelen halállal szembesülni. Egyszerűen nincs idő megérteni, és elfogadni az eseményeket, és így a feldolgozás is tovább tarthat.
Az emberek sokszor szégyellnek segítséget kérni ilyen esetekben, hiszen a magyar társadalom még azt sem nagyon tolerálja, ha valaki gyászolja a kedvencét, pedig nyugati országokban ez teljesen normális, létező jelenség.”
Ágnes vizsgálatai alapján azt láthatjuk, hogy általában a modern társadalmakban – Magyarországon ez a rendszerváltástól figyelhető meg, az emberi kapcsolatok gyakran elértéktelenednek, a családok szétszóródnak. Ilyenkor lép be az állat egy helyettesítő funkcióba. Ez nem feltétlenül rossz vagy jó, nem azt jelenti, hogy ekkortól az emberi kapcsolatokat leírtuk, az már egy kóros dolognak tekinthető. Elsősorban az elveszített kapcsolatokat helyettesítik: oldják a stresszt, mindig ott vannak nekünk, és jókedvűek tudnak lenni. Az időseknek akár az élet értelmét is jelenthetik, hiszen kicsit visszaadják a gyermeknevelési funkciót: lehet róluk gondoskodni.
„A magyarok alapvetően nagyon haszonelvűek voltak: egy kutya őrizze a házat, a macska egerésszen. Mostanra azonban egy változás figyelhető meg: az emberek elkezdték az állattartás pszichés hatásait igényelni. Hűség, barátság, társ-funkció. Az ember-állat kapcsolat leginkább az anya-gyermek kapcsolathoz hasonlítható. Emiatt láthatjuk ugyanúgy a gyász folyamatát, mint emberek között. Az állat elvárásoktól mentesen, feltétel nélkül szeret. Ezzel szemben az emberi kapcsolatokban szinte mindig van elvárás. Talán pontosan a feltétel nélküliség miatt lehet olyan erős a kapcsolat, és az elvesztésükkor érzett fájdalom.”
Kutyáinkkal örök hűség mindig, de halhatatlanság sajnos nem jár együtt. Halálukkal nem csak őket, nem csak egy életet veszítünk el, saját életünkből, lényünkből is kitörnek darabok. Hiszen egyik felünk ember, a másik felünk pedig… valami jobb.
Ha elfogadtuk, mikor életüket kezünkbe ajánlották, halálukat fogat és szívet összeszorítva kötelességünk végigélni. Önzetlenségükért cserébe sokkal tartozunk: adjunk őket megillető éveket, és akármennyire fáj, ha itt az idő, engedjük ki méltón azt a pórázt ujjaink közül.
A kutyák meghalnak. De élnek is. És még hogy! Velünk. Értünk. És olykor még helyettünk is.
„A halál megváltoztathatatlan és elkerülhetetlen, de viszonyunk a halálhoz nem az. (…) A halál felfogása és elfogadása befolyásolja az életünk módját, az elintézetlen problémák, az elért és el nem ért eredmények teszik könnyűvé vagy nehézzé a megválást az élettől.”
(idézet: Dr. Polcz Alaine)
(Kutyabarát.hu)
ViNyL
